dfsdf >
Logo

Móka, kacagás – állt a bál – farsangoltak a mocorgósok Nyírmadán

A farsang a vízkereszttől a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek.

mocorgo1

Izgalommal készültünk az idén is a farsangra. Nagy örömünkre az idén két apukát is köszönthettünk a rendezvényünkön. A sok ügyes és lelkes anyuka közreműködésével kreatív jelmezeket láthattunk. Már napokkal az ünnep előtt elkezdtük a készülődést. Feldíszítettük a szobát, készítettünk farsangi díszeket, ügyeskedtünk, kreatívkodtunk, előző nap farsangi fánkot sütöttünk. Titkolóztunk, sugdolóztunk, hogy vajon ki milyen jelmezbe bújik majd.

mocorgo3

Aztán elérkezett a várva várt nagy nap. A gyerekház megtelt szebbnél szebb jelmezbe öltözött gyerekekkel és felnőttekkel. A farsangi program köszöntővel kezdődött majd jelmezes bemutatkozás, farsangi mondókázás következett. Aztán pedig seprű táncra hívtuk a szülőket majd azután a gyereket is megtáncoltattuk egy Pinokkió tánccal.

mocorgo2

A finom tízórai után pedig egy farsangi vetélkedő következett, ahol farsangi kvíz várta a csapatot, majd ételkóstoló, szókirakó, memória játék és zokni párosításban mérhették össze magukat. Tartalmas, maradandó élményt nyújtó farsangi mulatságot töltöttünk együtt, melyet mosolygós, vidám arcok igazolnak.

Buza Andrea gyerekház vezető Nyírmada

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.