dfsdf >
Logo

Tizenegy évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottja ellen emelt vádat a szabolcsi főügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség emberölés bűntettével vádolja azt a férfit, aki 2008-ban egy veszekedés során megölte az élettársát, majd a büntetőeljárás elől Dominikára szökött, és ott tíz évig bujkált.

tn4 nyiregyhazitsz bocskai u 0152

A vádirat szerint a vádlott 2003-tól élt élettársi kapcsolatban a sértettel egy nyíregyházi családi házban, azonban kapcsolatuk során gyakran veszekedtek, a vádlott többször bántalmazta is a sértettet. Az egyik ilyen bántalmazás miatt a bíróság börtönbüntetésre is ítélte a vádlottat, de azt nem lehetett végrehajtani.

2008. május 3-ára virradóan a sértett barátaival szórakozott, majd a hajnali órákban egy ismerőse kísértében ment haza taxival. Ezt a vádlott kifogásolta, az ismerőst kétszer megütötte és elküldte, a sértettet pedig a bezavarta a lakásba. Ezt követően 2008. május 5-én a délutáni órákig a vádlott a sértettet többször puszta kézzel, ököllel a fején, a végtagjain megütötte, illetve megrúgta, valamint fojtogatta és két körmét is leszakította.

A sértett megpróbált segítséget kérni az ingatlanon lakó másik családtól, de azok nem akartak beavatkozni a vitába. A bántalmazást a vádlott tovább folytatta, melynek következtében a sértett a fején olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy eszméletlen és mozgásképtelen állapotba került. A magatehetetlen sértettet a vádlott magára hagyta, és ismeretlen helyre távozott.

A sértettet 2008. május 5-én egy ismerőse találta meg, aki értesítette a mentőket, de a szakszerű orvosi ellátás ellenére a sértett 2008. május 11. napján a kórházban elhunyt.

A vádlottat nemzetközi elfogatóparancs alapján Dominikán fogták el, majd tíz évvel a bűncselekmény után, 2018. július 8-án adták át a magyar rendőrségnek. A letartóztatásban lévő vádlott tagadja a bűncselekmény elkövetését. Az ügyészség a vádiratban börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt.

A büntetőeljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Ügyészség

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.