dfsdf >
Logo

Képzésekkel az agrárium kihívásaira Baktalórántházán

Agrárgazdasági kérdések, és felkészítő tréningek program projektnyitó rendezvényét tartották  meg Baktalórántházán.

vay 1fotók ©Bodnár Zsolt

Gerják József, a baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója köszöntőjében először az intézmény múltjára tekintett vissza, majd megjegyezte: nemcsak az iskola neve összetett, hanem a képzési paletta is.

vay 2

– A gimnázium és a szakközépiskola 1995-ben egyesült, s büszkén mondhatom, az elmúlt években, évtizedekben elvégzett szakmai munkának köszönhetően intézményünk a megye legnagyobb mezőgazdasági képzőbázisává vált, ahol a felnőttképzés is erős és komoly hagyományokkal rendelkezik. Támogatjuk az élethosszig tartó tanulást is, hiszen az újonnan megszerzett tudásanyagnak köszönhetően több lesz az ember – emelte ki az intézményvezető, aki hozzátette: sokáig az önkormányzat volt a fenntartójuk, de 2014 óta az Agrárminisztérium szakmai iránymutatása alapján végzik a munkájukat, és igyekeznek minél képzettebb agrárszakembereket nevelni az iskola falai közt.

vay 3
– Abban hiszünk, hogy csak előre vezet az út, így pályázunk, próbálkozunk, azt nézzük, hogyan lehet jobbá, korszerűbbé és hatékonyabbá tenni az oktatást és a felnőttképzést, hiszen ebből a régió agráriuma és a mezőgazdaságból élő családok is profitálnak – mondta a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, majd aláhúzta: a vidék jövője a fiatal gazdák kezében van. Bogdán Boglárka a konzorciumban részt vevő hat oktatási intézményt méltatta, hiszen az iskolákban dolgozó pedagógusok a 21. század innovációs és technológiai kérdésire igyekeznek a projekt során megfelelő válaszokat adni, és felkészíteni a képzésekben résztvevőket az agrárium új kihívásaira.

vay 4

– Azt szeretnénk, hogy az agrárszakképzésből kikerülő fiatalok és a felnőttképzésben résztvevők fogékonyak legyenek az innovációra, gondolkodjanak környezettudatosan és naprakész tudással rendelkezzenek. A hivatalosan is útjára induló konzorciumi együttműködés ebben lesz a résztvevők segítségére – emelte ki az agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár. Nagy Lajos, Baktalórántháza polgármestere szerint hatalmas siker, hogy a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium lett a konzorcium vezetője, ez a magas szintű oktatómunka elismerése is egyben.

– Minden szempontból változó világban élünk, ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni kell, ezért is lesznek a hamarosan beinduló képzések hasznosak az agrárium szereplői számára – fogalmazott a településvezető.

vay 5

Hrubiné Szárcsaházi Erika az Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek című projekt szakmai tartalmát részletezte a hallgatóságnak.

Eszerint a konzorcium (melynek a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium mellett tagja még egy ásotthalmi, egy gyomaendrődi, egy miskolci, egy kenderesi, egy hajdúböszörményi és egy karcagi szakképző intézmény is) egymilliárd forint uniós és állami támogatásban részesült, ennek köszönhetően az ország keleti részén közel nyolcezren szerezhetnek (10 százalékos költség-hozzájárulással) OKJ-s bizonyítványt, többek közt az erdészet, a méhészet vagy a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás területén.

vay 6

– Az érdeklődők közel húsz képzési forma közül választhatnak, a képzési kínálat a projektben részt vevő intézmények honlapján megtalálható – emelte ki Hrubiné Szárcsaházi Erika, a Vay-iskola felnőttképzési vezetője.

vay 7

forrás: szon.hu

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.