dfsdf >
Logo

Mentéstechnikai eszközt vehettek át a vásárosnaményi mentősök

Különleges ötlettel állt elő egy ilki fiatalember. A mentőápolónak tanuló fiú indított el egy gyűjtést, amelynek célja, hogy a Vásárosnaményi Mentőállomás számára egy fontos mentéstechnikai eszközt szerezzen be. A szervezésben hárman álltak össze: Fehér Anasztázia, Bodnár Éva és Balogh Péter.

mentők vásárosnamény 1

Az eszköz neve "LUCAS 3" amely a betegen szállítás közben egyenletes nyomást tud biztosítani a mellkason, amivel megnő a beteg esélye az életben maradáshoz!

Jelentős összeg, 860.000 forint jött össze a gyűjtésből, az eszköz árának fennmaradó részét a mentőszolgálat egészítette ki, így a megvásárolt gépet ünnepélyes keretek között adta át a három gyűjtés szervező Bíróné Dr. Csizmadia Edinának, a Vásárosnaményi Mentőállomás vezetőjének.

mentők vásárosnamény 2

A mentőszolgálatnál napi rendszerességgel végeznek újraélesztést, amelynek hatásfokát ez az eszköz javíthatja több ok miatt. Először is folyamatosan, megszakítás nélkül képes a mellkasnyomásokat végezni a megfelelő frekvenciával. Másodszor felszabadít egy embert, így több beavatkozást lehet egyszerre elvégezni.

mentők vásárosnamény 3

mentők vásárosnamény 5mentők vásárosnamény 5

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.