dfsdf >
Logo

Majomhimlő-vírus fertőzés ütötte fel a fejét az Egyesült Királyságban

Még véget sem ért a koronavírus tombolása nyomán kialakult pandémia, a szigetország egészségügyi főtitkára, Matt Hancock pénteken bejelentette a hírt, miszerint nem kizárható, hogy az Egyesült Királyságnak egy majomhimlőjárvánnyal is meg kell majd birkóznia – írja a Mirror-ra hivatkozva a borsonline.hu

meglepődés

Az állatokró emberre terjedő kór egy vírusos betegség, amely elsősorban Közép- és Nyugat-Afrikában van jelen:

Első tünetei a fájdalom és a láz, mele követően duzzadt kiütések jelennek meg a bőrön.

A majmok mellett az afrikai mókusokat is a halálos vírus fő hordozóiként tartják számon.

Miután a majomhimlő-vírust kétséget kizáróan azonosították Észak-Írországban, ott jelenleg két beteg is megfigyelés alatt áll. A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet szerint a betegség terjedése "limitált", ami a wales-i illetékesek szerint annyit tesz:

IGEN ALACSONY AZ ESÉLY ARRA, HOGY TÖMEGESEN MEGFERTŐZŐDÉS ÜSSE FEL A FEJÉT.

A szóban forgó páciensekkel érintkező kontaktszemélyeket természetesen most is lajstromba veszik, és mindent megtesznek azért, hogy elkerüljék a járvány kialakulását.

A kór főként a fertőzöttek használati tárgyainak, illetve ruházatának, valamint a rajta kialakult sebek megérintésével terjed, de köhögés vagy tüsszentés, azaz cseppfertőzés útján is megbetegítheti az embert.

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.