dfsdf >
Logo

Rendőrautóval és kamionnal ütközött a menekülő embercsempész Veszprémben - nyolcan sérültek meg

A Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának információi alapján a Veszprémi Rendőrkapitányság járőrei 2020. október 1-jén 18 óra 58 perckor meg akartak állítani egy személyautót a megyeszékhely határában - amelyben feltehetően illegális migránsok utaztak -, azonban a jármű vezetője nem állt meg a rendőri jelzésre.

veszprém

A rendőrök követni kezdték, azonban a gépkocsi egy áruház mögötti szervízútra hajtott nagy sebességgel, majd a rendőrautónak ütközött és egy álló kamionba csapódott. A baleset során a személygépkocsiban utazó hat ember, valamint a szolgálati autóban utazó két rendőr megsérült.

Felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy az esettel összefüggésbe hozható egy másik személy is, akit az ajkai rendőrök a 8-as számú főút 73. kilométerszelvényében fogtak el.

veszprém 1

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

veszprém 2veszprém 3veszprém 4

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.