dfsdf >
Logo

Ötven méter zuhanástól mentették meg, megszólaltak az életmentő rendőrök

Ötven méternyi mélység fölött lógott a levegőben, a toronyház oldalán. Egy hajszál választotta el a földbefúródástól. Vagyishogy húsz rendőrujj. - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság facebook oldalán.

brfk ongyikosjelolt ongyilkossag eletmento rendorok zuglo 0

A sors előbb két, aztán három fiatal zsaru kezébe tette az asszony életét, aki tizennégy emelet magasságban kapálózott a semmi fölött. Tegyél egymásra két átlagos, négyemeletes panelépületet. Meg azokra még egyet. Megvan az összeadódott magasság? Úgy cirka 45-50 méter.

Az autók fentről matchboxoknak látszanak, az emberek már nehezen észrevehető pontocskáknak. Sok a tizennégy emelet, elég sok. Elég három szörnyethaláshoz. Nincs az az ember, aki túléli a becsapódást ebből a magasságból, akár betonra, akár földre érkezik.

brfk ongyikosjelolt ongyilkossag eletmento rendorok zuglo 2

Kézbentartotta a helyzetet, és a kétségbeesett nőt két zuglói egyenruhás, majd harmadik társuk igen aktív, bombasztikusan jól időzített segítségével megmentették őt a gyilkos zuhanástól – minden akarata ellenére. Küzdöttek a nő életéért. 

Volt egy bejelentésünk április 13-án délután egy férfitól, aki mindenféle baljós előjellel találkozott otthonában, nejével azonban nem – elevenítette fel a napot Bécsi Zoltán főtörzsőrmester – A lakásban a vízzel teleeresztett kádban bedugott hajszárítót talált, aztán véres kést, összevérzett ruhadarabokat. Tankönyvi jelei annak, hogy valaki igencsak erősen foglalkozott a végzetes önsorsrontás gondolatával. Holttest hiányában volt remény, hogy életben van az elkeseredett asszony, bár az nem volt egészen megnyugtató, hogy senki nem tudta, hol lehet, telefonját nem vette fel.

brfk ongyikosjelolt ongyilkossag eletmento rendorok zuglo 1

A környéken kezdtük meg keresését, amikor a Kassai téri 17 emeletes toronyházból kapott ügyeletünk egy hívást: az egyik 14. emeleti lakó jelezte, hogy közvetlenül saját bejárati ajtaja mellett, a folyosó ablakában egy nőt lát – a falon kívül, a rácson függeszkedve. – Azonnal az épülethez mentünk, kocsiból ki, futólépés a ház kapuja felé, szerencsére jött ottlakó, aki beengedett bennünket – vette át a szót Tóth Martin főtörzsőrmester – Ahogy kiléptünk a tizennegyediken a liftből, megláttuk a nyitott ablakot a folyosó végén.

A korlátba kapaszkodva lógott

A nő egy nagyobb vázát használt lépcsőnek, arra állva lépett ki a párkányra a kb. méterhúsz magas védőrács fölött, ezt láttuk a nyomokból, a felborult vázából, kiszóródott földből. Mikor odaértünk, már az épület síkján kívül volt szembefordulva a korláttal, abba kapaszkodva lelógatta magát, teste tehát az eggyel alattunk lévő emelet magasságában volt. Leguggolva meg tudtuk ragadni a két csuklóját – és tartottuk, mást abban a helyzetben nem nagyon tudtunk csinálni. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bilinccsel rögzítem – nyilván; saját érdekében – de mivel egy kimondottan filigrán, vékonycsontú asszonyról volt szó, akinek átlagosnál kisebb, keskenyebb kézfejére rácsúszott kabátujja, így őt biztonsággal a bilinccsel „rögzíteni” jóformán lehetetlen lett volna.

ket rendor fogta a csoklojanal fogva a tizennegyedik emeleten

Tartottuk, ahogy tudtuk, én fejjel támasztottam ki magamat a korláthoz, a homlokomba szépen bele is vájódott a vastraverz, akkor mondjuk ez éppen sokadlagos probléma volt. Nagyobb gondot jelentett a patthelyzet: rádiózni fizikálisan nem tudtunk, mivel minden kezünk végig foglalt volt, behúzni a keresztvasak miatt szintén képtelenség volt.

"Nem akarta hogy megmentsük"

Gyámolítottunk ráadásul egyáltalán nem akarta, hogy megmentsük, ezt többször elmondta, sőt: tevőlegesen is küzdött, elrúgta magát a faltól, rángatózott, mindent megtett azért, hogy lezuhanjon. – Mondjuk úgy, hogy én voltam a mentesítő második hullám – mondta Poór Tibor főtörzsőrmester – Először én is a 14-re mentem, hogy segítsek kollégáimnak, aztán másodpercek alatt megszületett a módosított terv: a tizenharmadikra leszaladva már robogtam is a folyosó végére, az ablaknál csüngő alak irányába.

Velem nagyjából szemben volt az asszony válltól lefelé, míg bajtársaim egy szinttel feljebb fogták kezeit. Cselekedni kellett. Egyetlen megoldás kínálkozott abban a helyzetben, hosszan ötletelni, tervezni nem volt idő. Csináltam, amit tudtam. Ablak ki, átkaroltam a nő törzsét, felordítottam, hogy fogom, abban a pillanatban ők elengedték, én meg berántottam a folyosóra.

brfk ongyikosjelolt ongyilkossag eletmento rendorok zuglo 3

Korábbi, jóformán önkívületi, sokkos állapota átváltott, elcsendesedett, együttműködővé vált, a biztonság kedvéért azért fogtam, nehogy ismét meggondolatlanságba csapjon át. Másodperceken belül megjelentek kollégáim, első mozzanatként bezárták a kitárt ablakot, majd együttesen lekísértük a földszintre a nőt.

A satukezű körzeti megbízottak az épület előtt átadták az asszonyt a mentőknek, akik előbb – korábban magának okozott – csuklósérülése ellátása érdekében az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították, majd a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Osztályára vitték tovább.

BRFK l Budapesti Rendőr-főkapitányság

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.