Ötven méter zuhanástól mentették meg, megszólaltak az életmentő rendőrök

Ötven méternyi mélység fölött lógott a levegőben, a toronyház oldalán. Egy hajszál választotta el a földbefúródástól. Vagyishogy húsz rendőrujj. - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság facebook oldalán.

A sors előbb két, aztán három fiatal zsaru kezébe tette az asszony életét, aki tizennégy emelet magasságban kapálózott a semmi fölött. Tegyél egymásra két átlagos, négyemeletes panelépületet. Meg azokra még egyet. Megvan az összeadódott magasság? Úgy cirka 45-50 méter.

Az autók fentről matchboxoknak látszanak, az emberek már nehezen észrevehető pontocskáknak. Sok a tizennégy emelet, elég sok. Elég három szörnyethaláshoz. Nincs az az ember, aki túléli a becsapódást ebből a magasságból, akár betonra, akár földre érkezik.

Kézbentartotta a helyzetet, és a kétségbeesett nőt két zuglói egyenruhás, majd harmadik társuk igen aktív, bombasztikusan jól időzített segítségével megmentették őt a gyilkos zuhanástól – minden akarata ellenére. Küzdöttek a nő életéért. 

Volt egy bejelentésünk április 13-án délután egy férfitól, aki mindenféle baljós előjellel találkozott otthonában, nejével azonban nem – elevenítette fel a napot Bécsi Zoltán főtörzsőrmester – A lakásban a vízzel teleeresztett kádban bedugott hajszárítót talált, aztán véres kést, összevérzett ruhadarabokat. Tankönyvi jelei annak, hogy valaki igencsak erősen foglalkozott a végzetes önsorsrontás gondolatával. Holttest hiányában volt remény, hogy életben van az elkeseredett asszony, bár az nem volt egészen megnyugtató, hogy senki nem tudta, hol lehet, telefonját nem vette fel.

A környéken kezdtük meg keresését, amikor a Kassai téri 17 emeletes toronyházból kapott ügyeletünk egy hívást: az egyik 14. emeleti lakó jelezte, hogy közvetlenül saját bejárati ajtaja mellett, a folyosó ablakában egy nőt lát – a falon kívül, a rácson függeszkedve. – Azonnal az épülethez mentünk, kocsiból ki, futólépés a ház kapuja felé, szerencsére jött ottlakó, aki beengedett bennünket – vette át a szót Tóth Martin főtörzsőrmester – Ahogy kiléptünk a tizennegyediken a liftből, megláttuk a nyitott ablakot a folyosó végén.

A korlátba kapaszkodva lógott

A nő egy nagyobb vázát használt lépcsőnek, arra állva lépett ki a párkányra a kb. méterhúsz magas védőrács fölött, ezt láttuk a nyomokból, a felborult vázából, kiszóródott földből. Mikor odaértünk, már az épület síkján kívül volt szembefordulva a korláttal, abba kapaszkodva lelógatta magát, teste tehát az eggyel alattunk lévő emelet magasságában volt. Leguggolva meg tudtuk ragadni a két csuklóját – és tartottuk, mást abban a helyzetben nem nagyon tudtunk csinálni. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy bilinccsel rögzítem – nyilván; saját érdekében – de mivel egy kimondottan filigrán, vékonycsontú asszonyról volt szó, akinek átlagosnál kisebb, keskenyebb kézfejére rácsúszott kabátujja, így őt biztonsággal a bilinccsel „rögzíteni” jóformán lehetetlen lett volna.

Tartottuk, ahogy tudtuk, én fejjel támasztottam ki magamat a korláthoz, a homlokomba szépen bele is vájódott a vastraverz, akkor mondjuk ez éppen sokadlagos probléma volt. Nagyobb gondot jelentett a patthelyzet: rádiózni fizikálisan nem tudtunk, mivel minden kezünk végig foglalt volt, behúzni a keresztvasak miatt szintén képtelenség volt.

"Nem akarta hogy megmentsük"

Gyámolítottunk ráadásul egyáltalán nem akarta, hogy megmentsük, ezt többször elmondta, sőt: tevőlegesen is küzdött, elrúgta magát a faltól, rángatózott, mindent megtett azért, hogy lezuhanjon. – Mondjuk úgy, hogy én voltam a mentesítő második hullám – mondta Poór Tibor főtörzsőrmester – Először én is a 14-re mentem, hogy segítsek kollégáimnak, aztán másodpercek alatt megszületett a módosított terv: a tizenharmadikra leszaladva már robogtam is a folyosó végére, az ablaknál csüngő alak irányába.

Velem nagyjából szemben volt az asszony válltól lefelé, míg bajtársaim egy szinttel feljebb fogták kezeit. Cselekedni kellett. Egyetlen megoldás kínálkozott abban a helyzetben, hosszan ötletelni, tervezni nem volt idő. Csináltam, amit tudtam. Ablak ki, átkaroltam a nő törzsét, felordítottam, hogy fogom, abban a pillanatban ők elengedték, én meg berántottam a folyosóra.

Korábbi, jóformán önkívületi, sokkos állapota átváltott, elcsendesedett, együttműködővé vált, a biztonság kedvéért azért fogtam, nehogy ismét meggondolatlanságba csapjon át. Másodperceken belül megjelentek kollégáim, első mozzanatként bezárták a kitárt ablakot, majd együttesen lekísértük a földszintre a nőt.

A satukezű körzeti megbízottak az épület előtt átadták az asszonyt a mentőknek, akik előbb – korábban magának okozott – csuklósérülése ellátása érdekében az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították, majd a Nyírő Gyula Kórház Pszichiátriai Osztályára vitték tovább.

BRFK l Budapesti Rendőr-főkapitányság