Tíz évig tevékenykedett - elfogták a "mezítlábas tolvajt"

Különös történetet mesél Barbócz Gergely főhadnagy, a Debreceni Rendőrkapitányság Betörési Alosztályának vezetője és Nagy István alezredes, a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.

– 2015-ben Debrecen egyik értékesebb lakóövezetéből érkezett az első bejelentés arról, hogy valakinek eltűnt a pénze az előszobában, az asztalon hagyott pénztárcájából – idézi fel a történet kezdetét a főhadnagy. – Mivel betörésnek, behatolásnak semmi nyoma nem volt, és a lakásból semmi más nem tűnt el, kire gyanakszik ilyenkor elsőként a sértett? Nyilván a családtagjaira. Akik persze állították, hogy ők nem nyúltak a pénzhez, már a feltételezés is kellemetlen számukra. Viszont ha nem ők tették, akkor ki? És hogyan? És mikor?

A lakók kamerákat szereltek fel, és jól tették, mert úgy fél év múlva ismét megjelent az elkövető. A kameraképeken az látszott, hogy mielőtt a nyitva hagyott teraszajtón bemegy a lakásba, leveszi a cipőjét, a cipőfűzőket összeköti, a két lábbelit a vállára veti, és lábujjhegyen lépked be. Ezúttal sem visz el semmit, csak az asztalon hagyott táskából a pénzt. Az arcát elfedi, fejére sapkát húz, felismerni így nem lehet. A nyomozók rögzítették a nyomokat, de ezek nem vezettek eredményre, a besurranó tolvaj nem volt ismerős a hatóságok előtt. Eltelt egy év, és a férfi ismét megjelent, akkor ugyanazon a területen egy másik lakásba ment be éjszaka. A családtagok között a korábbi áldozatokéhoz hasonló párbeszéd zajlott – családi kellemetlenség ismét. Aztán ez – igaz, hosszú kihagyásokkal – többször megismétlődött. A tolvaj nyom nélkül hatolt be a lakásokba, a pénzen kívül nem vitt el semmit, pedig megesett, hogy a vitrinben milliós értékű órák sorakoztak, a falon nagy értékű festmény lógott, látott egyéb értéket, páncélszekrényt, és mégis… illetve mégsem. Az elkövető eleinte rendre levette a cipőjét, ezért a rendőrök elnevezték mezítlábas tolvajnak. És hiába a kameraképek, hiába a nyomok, hosszú évekig semmi nem vitte közelebb a nyomozókat az elkövetőhöz.

– A nyomozást az is hátráltatta, hogy a sértettek szinte valamennyi alkalommal arra gyanakodtak eleinte, hogy a lopást családtagjuk, náluk megforduló ismerősük vagy a takarítónő követte el, még az is felmerült bennük, hogy a keresett összeget elveszítették, és csak hosszabb idő után lett számukra egyértelmű, hogy valaki behatolt a házukba – mindezt már Nagy István alezredes teszi hozzá. – Márpedig ha valaki csak több nap után tesz feljelentést, az számunkra nagy időveszteség. Miközben az elkövető már nem csupán a nyitva hagyott teraszajtókon jutott be a lakásokba, hanem az ablakokon is. Számára ugyanis az volt a lényeg, hogy a kiszemelt ingatlanban otthon legyenek, hiszen akkor van a lakásban a pénztárcájuk. Jellemzően éjszaka követte el a bűncselekményeket, amikor a sértettek biztosan otthon voltak, és a legmélyebben aludtak.

Nagy István hozzáteszi még: számos esetben találkoztak olyan sértettel is, akinek volt ugyan biztonsági ajtaja, de nem zárta be, felszerelt ugyan kamerát és riasztórendszert, de nem kapcsolta be őket, márpedig így ezeknek nyilván semmi értelmük. A tíz éven át tartó sorozat legtöbb helyszínén a tolvaj csak a pénzt vette magához, de ha valamilyen okból el kellett vinnie a táskát is, akkor az utcán kivette belőle a pénzt, a táskát pedig visszavitte a házba, letette ugyanoda, ahonnan elvette. Sőt. Megtörtént, hogy napokkal később vitte vissza az iratokkal és az érintetlen bankkártyával együtt, sőt: ha esett az eső, olyan helyre tette, hogy a tulajdonos megtalálja, de a táska ne ázzon el.

És hogy a dolog még furcsább legyen, tízévnyi keresgélés, nyomozás, széles körű adatgyűjtés, egy-két sikertelen kergetés és több tízezer munkaóra után végül március 28-án úgy sikerült elfogni a mezítlábas tolvajként elhíresült elkövetőt, hogy egy bolt melléképületéből lopott néhány pékárut. Az elfogást követően jött az igazi meglepetés: a férfinak nem voltak iratai, lakhelye, semmiféle papírja, mintha nem is létezett volna. A nevét azért elárulta: K. Attila (56). A nevét és alig többet. Annak segítségével, évtizeddel korábbi adatok alapján legalább az kiderült, hogy nagyjából kicsoda ő, de az életéről még mindig nem sokat lehetett tudni. Talán még annyit: az egyébként intelligensnek tűnő férfi elmondta, hogy Spanyolországban is élt. Egy elegáns tolvaj, akit igazán csak a pénz érdekelt, a táskát és az iratokat azért vitte vissza, mert nem akart a tulajdonosnak kellemetlenséget okozni azzal, hogy újra be kelljen szereznie azokat. Egyébként, ahogy a kihallgatáson fogalmazott, senkinek sem akart kárt okozni, úgy vélte, a pénztárcában lévő összegek a tehetősebbek esetében nem számítottak jelentős veszteségnek. Alkalmanként tíz- és százezer forint között volt a zsákmánya, de megesett, hogy több százezer forintot is magával vitt.

A debreceni nyomozók végre felsóhajtottak: meglett valaki, akit évek óta üldöztek, aki kevés értékelhető nyomot hagyott, aki furcsán udvarias tolvaj volt, akinek a tevékenysége sok kellemetlenséget okozott nekik. Meglett a mezítlábas tolvaj.