dfsdf >
Logo

Boltból, magánházakból és a családjától is lopott a szabolcsi férfi

A Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársai a napokban fogták el az encsencsi 22 éves R. E.-t, aki az elmúlt hónapokban folytatólagosan követett el vagyon elleni bűncselekményeket lakóhelyén.

bilincsszabolcs

Többször tért be egy helyi élelmiszerboltba, ahonnan a ruhájában elrejtve alkalmanként több táblás csokoládét vitt el. A helyi lakosság nyugalmát és biztonságérzetét azonban azzal zavarta meg, hogy magánházakba, azok melléképületeibe is betört, és elvitt mindent, amiről úgy gondolta, pénzzé teheti.

Az ellopott vagyontárgyak listáján szerepelnek műfenyők és karácsonyfadíszek, építőanyagok, háztartási gépek, motoros és kéziszerszámok, valamint pénz is. R. E. attól sem riadt vissza, hogy saját családtagjait megrövidítse. Szülei házából szőnyeget, motoros fűrészt, de még egy hűtőszekrényt is elvitt, amiről a vevőnek – aki segített is neki az ablakon át kiemelni – azt állította, hogy az ő tulajdona.

A Nyírbátori Rendőrkapitányság nyomozói üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntett gyanújával hallgatták ki R. E.-t, aki beismerő vallomást tett. A rendőrök őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság május 15-én elrendelt.

Helyi reklám, kattintson a képre!!

2b86ff32 30ac 44a0 bf4f 2c4b5b6095ef

 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.