dfsdf >
Logo

Újabb drogfogás Szatmárban

A fehérgyarmati nyomozók 55 gramm kristályt, drogterjesztéshez használt eszközöket, valamint vagyonvisszaszerzés keretében pénzt és arany ékszereket foglaltak le a gyanúsítottaktól a DELTA Program keretében - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

csaholc

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya és a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság nyomozói a Mélységi Ellenőrzési Osztály munkatársaival Mátészalka közelében ellenőriztek a napokban egy személygépkocsit, amiben eladásra szánt drogot gyanítottak.

Az autó utasa, egy csaholci férfi az ismerősét kérte meg, hogy segítsen neki leszállítani a drogot Csaholcra, ahol ő és a társa árusította. A rendőrök az utastérből 55,07 gramm droggyanús anyagot, az előzetes gyorsteszt alapján kristályt foglaltak le. A nyomozók kutatást tartottak a gyanúsítottak lakóhelyein is, ahol drogterjesztéshez használt eszközöket, mobiltelefonokat, valamint vagyonvisszaszerzés keretében pénzt és arany ékszereket foglaltak le.

A nyomozók előállították férfiakat, valamint egyikük feleségét – aki alkalmanként kiszolgálta a férje által közvetített fogyasztókat – a rendőrkapitányságra, és kihallgatták őket új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanújával. A rendőrök őrizetbe vették a két férfit, és kezdeményezték letartóztatásukat.

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.