dfsdf >
Logo

A padláson rejtették el a lopott bicikliket

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint ismeretlenek október 7-én éjszaka egy edelényi kerékpárboltba törtek be. A tolvajok öt kerékpárt, egy laptopot és egy mozgáskorlátozottaknak készült elektromos kocsit vittek magukkal, több mint 1 200 000 forint értékben. A rongálással okozott kár további 1 000 000 forint volt.

biciklik

Az Edelényi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást az ügyben.
A széleskörű adatgyűjtés, a hely- és személyismeret, valamint az összehangolt rendőri munka eredményeként a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták az elkövetőket.

A nyomozás adatai szerint az egyik gyanúsított a betörés előtt egy nappal a Kazincbarcikai Járásbíróságon találkozott unokatestvérével, ahol megbeszélték, hogy „csinálnak egy betörést”, hogy pénzhez jussanak. Az este folyamán Edelénybe utaztak, kiválasztották a célpontot, majd az éj leple alatt végrehajtották a bűncselekményt. Útközben még egy rokonuk is csatlakozott hozzájuk.

A lopott értékeket a gyanúsítottak egy szomszédos, üresen álló ingatlan padlásán rejtették el, de a rendőrök megtalálták és visszaadták jogos tulajdonosának azokat.

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid

 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.