16 éves fiú tört be egy trafikba Mátészalkán
- Írta: police.hu
- Közzétéve Kék hírek
A Mátészalkai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 16 éves mátészalkai lakos ellen.
A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. március 29-én betört egy mátészalkai nemzeti dohányboltba, ahonnan készpénzt, dohánytermékeket és szeszes italokat tulajdonított el. A rendőrök a bejelentés után néhány órán belül a feltételezett elkövetőt azonosították, Mátészalka külterületén elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett.
Elmondása szerint a megszerzett javak egy részét szétosztogatta, a megmaradtakat pedig, amelyeket egy lakóhelye közeli szántásban rejtett el, megmutatta a nyomozóknak.
A rendőrség a további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatja.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság