dfsdf >
Logo

Cserbenhagyó autóst keres a rendőrség

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 15010/4299/2019. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

vlcsnap 2019 11 12 09h11m57s556

Egy eddig ismeretlen járművezető az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú személygépkocsival közlekedett 2019. november 7-én 16 óra 30 perckor Nyíregyháza, Templom utcán, a Kemecsei út felől a Mogyoró utca irányába. Haladása során a Templom utca és a Mogyoró utca kereszteződése előtt egy előtte triciklivel közlekedő 75 éves nő előzésébe kezdett.

Amikor a kereszteződésben a kerékpáros mellé ért, jobbra kanyarodásba kezdett a Mogyoró utca irányába, melynek során nekiütközött a triciklivel közlekedő nőnek, aki felborult, és könnyű sérüléseket szenvedett. A balesetet követően az ismeretlen járművezető a helyszínt megállás, és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhagyta a Szellő utca irányába.

A rendőrség várja az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívószámon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.