dfsdf >
Logo

Hernádi Zsolt: nem lehet egyik napról a másikra leválni az orosz kőolajról

Közép-Európa és Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra leváljon az orosz kőolajról, nagyon súlyos hatása lenne a régióra, ha ez megtörténne - jelentette ki a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a vállalat éves közgyűlésének megnyitásakor.

hernadi zsolt mol

Hernádi Zsolt elmondta: több közép-európai finomítót, köztük a magyart és a szlovákot is az orosz kőolaj feldolgozására tervezték. Regionális szinten ezekbe a finomítókba naponta 120 millió liter orosz kőolaj érkezik, ebből gázolajat, benzint és egyéb, a gazdaság számára nélkülözhetetlen termékeket állítanak elő. Ennek a mennyiségnek a kiváltása nem kevés idő és nem kevés pénz - emelte ki.

Hernádi Zsolt hangsúlyozta azt is, hogy az orosz-ukrán háború befejezésének érdekében a Mol mindenben illeszkedik az Európai Unió szankcionális rendszeréhez és az unió által meghozott intézkedéseket betartja.

A benzinárstopról szólva az elnök-vezérigazgató úgy fogalmazott: az energiaárak hirtelen emelkedésére kormányzati szinten reagálni kellett, de az átmeneti intézkedéseket középtávon ki kell vezetni, sokáig nem lehet fenntartani, mert elfogynak az erőforrások.

-MTI-

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.