dfsdf >
Logo

Meghalt Berki Krisztián

Berki Krisztián egyik budapesti lakásához rendőrök és mentők érkeztek, mivel ordibálások hallatszottak ki onnan. A rendőrség megerősítette: meghalt Berki Krisztián.

berki2

Rendőröket és mentőket hívtak Berki Krisztián IX. kerületi lakásához, ahonnan már napok óta vitatkozás hangja szűrődött ki.

Nem ez volt az első eset, hogy emiatt mentek ki a hatóságok. A nyomozás érdekében lezárták a környéket, valamint a lépcsőházat is, ahová csak azok mehetnek be, akik ott laknak. 

berki1

A lap közölte, hogy legalább négy rendőrautó és egy mentőautó érkezett a helyszínre, sőt a tudósítójuk látni vélte Berki feleségét, Mazsit az egyik mentőnél, valamint a celeb korábbi párját, Hódi Pamelát a közös gyermekükkel. A rendőrautók még jelenleg is ott vannak, így tart a lezárás is.

berki

A rendőrség megerősítette a Blikknek, hogy meghalt Berki Krisztián.

Az Origóval közölték, hogy haláleset miatt folyik nyomozás, azonban idegenkezűség nem vetődött fel, így nem gyilkosságról van szó. 

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.