dfsdf >
Logo

Nem csak az "M"-es, hanem minden méretű tojásra és a kései burgonyára vonatkozik majd az árstop

A kormány úgy döntött, hogy a friss tojásra és az étkezési burgonyára is kiterjeszti az árstopot az év végéig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón Budapesten.

tojas burgonya

Az árstoppot kiterjesztik a burgonyára és a friss tojásra is. A döntés szerint a két termék esetében az üzletben, bevásárlóközpontban vagy csomagküldéssel folytatott kereskedelmi tevékenység esetén a bruttó kiskereskedelmi ár a kereskedő által 2022. szeptember 30-án alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árnál nem lehet magasabb. Közölte: a piacokra nem vonatkozik a szabályozás.

A miniszter jelezte: az intézkedéssel - amely december 31-ig hatályos - az infláció megfékezéséhez szeretnének hozzájárulni.

A miniszter elmondta azt is, az intézkedés a tojásnál 25, burgonyánál 10 százalékkal csökkenti az árat és összességében 0,1-0,2 százalékkal csökkenti az inflációt.

Kérdésre válaszolva elmondta: az intézkedés minden méretű tojásra és a kései burgonyára vonatkozik.

 

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.