Látható a különbség - kampányt indított a Magyar Közút
- Írta: Háromhatár
- Közzétéve Országos hírek
A KRESZ előírása szerint a forgalomban résztvevő járművet éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ki kell világítani, de nem mindegy hogyan tesszük ezt. A tompított fényszóró használata korlátozott látási viszonyok között és éjszaka lakott területen belül és kívül is egyaránt kötelező - írták a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Facebook oldalán
Ezt sok esetben nem helyettesíti az automatikusan felkapcsolódó nappali menetfény, hiszen az autó világításának nemcsak az a feladata, hogy megvilágítsa az utat a járművezető előtt, hanem hogy láthatóvá tegye a járművet a többi közlekedő számára is.
Sok járművezető gondolja úgy, hogy a gépjármű indításakor automatikusan működő nappali menetfénnyel jól látható a járművük, pedig ilyenkor csak az első lámpák égnek, a hátsók nem, szemben a tompított fényszóróval, ami elöl-hátul láthatóvá teszi a járművet, ezzel is segítve az esetleges balesetek elkerülését. A KRESZ is előírja a tompított fényszóró használatát, ami a jelenlegi időjárási körülmények között különösen fontos még nappali fényviszonyok mellett is.
A ködfényszórót és a hátsó helyzetjelző ködlámpát már annál többen használják, de sok esetben nem megfelelően. Ugyanis csak abban az esetben szabad alkalmazni, ha azt a látási viszonyok indokolják, mint például a ködös, párás időjárás. Azonban nem megfelelő használat mellett könnyen elvakíthat más sofőröket, ezért ne kapcsoljuk fel forgalomban, lassú haladáskor, különös tekintettel akkor, ha valaki folyamatosan mögöttünk vagy előttünk halad.