Bárhol lecsaphat egy zivatar
- Írta: mti
- Közzétéve Országos hírek
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kivételével az egész országban hevesebb zivatarokra kell számítani hétfőn, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Emellett felhőszakadás is kialakulhat ezekben a vármegyékben, emiatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt hétfő éjfélig.
Emellett a magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Csongrád-Csanád és Békés vármegyében, ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat hétfőn.
A HungaroMet azt is jelezte: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható a Dél-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon.
Hétfőn napközben egy hidegfront vonul át az ország fölött, ezért nyugatról keletre egyre több helyen kell számítani záporra, zivatarra.
A zivatarok elsődleges kísérőjelensége a viharossá fokozódó szél és a jégeső lehet, de egy-egy helyen felhőszakadás is kialakulhat.
A csúcshőmérsékletben jelentős kontraszt lesz a keleti és nyugati országrész között: a Nyugat- és Északnyugat-Dunántúlon 26 Celsius-fok alatt marad, míg az ország keleti felén még hőség várható, a Tiszántúlon 35 fok feletti csúcsértéket mérhetnek. A hidegfront előtt megerősödik a déli, délnyugati szél, az Alföldön akár viharos széllökés is előfordulhat.
Az előrejelzés szerint kedden nyugat felől ismét nő a felhőzet és egyre többfelé várható csapadék, az ország nagyobb részén kiadós esőre, záporra, zivatarra kell számítani. Kedden az Alföldön még 30 Celsius-fok, Nyugat-Magyarországon 20-21 fok lehet.
Szerdára az ország keleti része is felfrissül, jelentősen visszaesik a hőmérséklet, elsősorban az északkeleti harmadban lesz sok felhő, és ott további kiadós mennyiségű esőre kell számítani.