Nem támogatja a kormány sem a szkíták honos népcsoporttá nyilvánításáról szóló kezdeményezést
- Írta: mti
- Közzétéve Országos hírek
A napirend előtti hozzászólások után a szkíták honos népcsoporttá nyilvánításáról szóló javaslat tárgyalásával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.

Vejkey Imre (KDNP) az igazságügyi bizottság elnöke elmondta: a szkíták honos népcsoporttá nyilvánításáról szóló kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette 2025-ben, és azt a szükséges ezer, magát szkíta kisebbségnek valló magyar választópolgár támogatta aláírásával.
Rámutatott: a kezdeményezés azonos a 2023-ban benyújtott indítvánnyal, és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) álláspontja szerint új tényt, adatot nem tartalmaz.
Az MTA jelezte: a törvényi feltételek továbbra sem állnak fenn, a bizottság továbbra is azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy ne támogassa a honos népcsoporttá nyilvánítást.
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár az alaptörvényt idézte, jelezve: a Magyarországon élő nemzetiségekre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg, és a nemzetiségi törvényben rögzítették a 13 őshonos nemzetiséget.
A kezdeményezés a törvényi feltételeknek nem felel meg - erősítette meg az államtitkár, hozzátéve: a kormány sem támogatja azt.
Szerinte megfontolandó, hogy ilyen kezdeményezések elsődleges elbírálása ne az Országgyűlés, hanem szakmai fórumok feladata legyen.
Bartos Mónika, a Fidesz vezérszónoka fontosnak nevezte, hogy a parlament nem történelmi, identitáspolitikai vagy érzelmi kérdésben, hanem egy szigorúan jogi természetű eljárásban dönt. A képviselő hangsúlyozta, hogy Magyarország nemzetiségi rendszere stabil alapokon áll, az alaptörvény és a nemzetiségek jogairól szóló törvény egyértelműen rögzíti, hogy kik a honos nemzetiségek.
A kezdeményezés nem felel meg a feltételeknek, nem beszélhetünk élő nyelvről, a legalább egy évszázada fennálló, jogilag értelmezhető közösségi jelenlétről és olyan történelmileg folytonos önszerveződésről sem, amit a törvény megkövetel - jelentette ki.
Vejkey Imre (KDNP) bejelentette, hogy a KDNP nem támogatja a kezdeményezést.
Rétvári Bence (KDNP) arról beszélt, hogy egy hozzá forduló állampolgár azt mondta neki, hogy miután elkísérte orvosi vizsgálatra a barátnőjét, az orvos a vizsgálat előtt alá akarta íratni vele a népi kezdeményezést.
Ezt követően Latorcai János levezető elnök a vitát lezárta.
