dfsdf >
Logo

Európán át csempészték a cigarettát

Nyolcan már letartóztatásban vannak abból a Győr-Moson-Sopron megyei bűnszervezetből, ami illegálisan gyártott cigarettát csempészett Angliába. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bűncselekményekből származó vagyonból mintegy félmilliárd forintot biztosított.

nav

Az elkövetők a csempészcigit magyarországi raktárakban halmozták fel, majd – különböző legális áruk között – az Egyesült Királyságba szállították és értékesítették. A NAV nyomozói, miután azonosították az elkövetőket, nem csaptak le azonnal, hanem megvárták, hogy valamennyi európai csomópont és résztvevő ismertté váljon. A nyomozást az EUROPOL támogatásával a brit és a szlovák társhatóságok is segítették.

A nyomozók ezután már csak az alkalomra vártak, hogy egy nagyobb rakománnyal lebuktassák a bűnszervezetet. Az akcióban a nagy értékű autók és kétszázötven milliónyi készpénz mellett egy balatoni vitorlást is lefoglaltak, ingatlanokat, bankszámlákat és üzletrészeket zároltak félmilliárd forint értékben.

A kilenc gyanúsítottból nyolcan már letartóztatásban vannak. A NAV különösen nagy értékre, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett orgazdaság megalapozott gyanúja miatt nyomoz.

A banda többszörösen büntetett előéletű tagjai akár 25 évet is kaphatnak.

Haszon Dávid zászlós, sajtóreferens
NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság
©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.