A járvány lecsengő szakaszában van Magyarországon
- Írta: mti
- Közzétéve Országos hírek
Több a gyógyult, mint az aktív fertőzött, ez is azt igazolja, hogy a járvány lecsengő szakaszában van - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília közölte: 430 embert kezelnek kórházban, közülük 30-an vannak lélegeztetőgépen. Emlékeztetett arra, hogy két hete még az aktív fertőzöttek körülbelül fele volt kórházban, most már kevesebb mint egyharmaduk. Vagyis az aktív fertőzöttek is jellemzően könnyebben vészelik át a fertőzést - közölte.
A pozitívként regisztráltak életkor szerinti megoszlásának adatait ismertetve elmondta: a 3756 emberből
Az elhunytak életkor szerinti megoszlásáról az országos tisztifőorvos közölte: 29 éves kor alatt nem halt meg senki koronavírus-fertőzéssel összefüggésben Magyarországon. Hozzátette:
Kiemelte, 100 ezer lakosra öt elhunyt és 38 beteg jut.
Müller Cecília kitért arra is, hogy vidéken újra megnyitnak az óvodák és a bölcsődék. Kiemelte, hogy minden helyszínen megtörtént a fertőtlenítés, nagytakarítás, a gondozók, óvónők felkészülten várják a gyerekeket.
Az országos tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy a kedvező járványügyi helyzet lehetővé teszi a népegészségügyi szűrővizsgálatok június 1-jével történő újraindulását is.
A nők mammográfiai szűrővizsgálata és a nőgyógyászati onkológiai szűrések, valamint az 50-75 éves korosztálynak szervezett vastagbélszűrés elindítása szükséges, hiszen a magyarországi halálozások 25 százalékáért valamilyen daganatos megbetegedés felelős - mondta.
Jelezte, ezen szűrővizsgálatok fájdalommentesek, az általuk időben felfedett elváltozások pedig jó eséllyel gyógyíthatók, így arra kért mindenki, éljen a szűrések lehetőségét.
Azzal kapcsolatban, hogy mikorra áll helyre a járvány előtt elérhető egészségügyi ellátások teljes köre, Müller Cecília nem tudott pontos dátumot mondani, azonban hozzátette: a közfinanszírozott ellátásokat fokozatosan vezetik vissza, fenntartva a járványügyi készültséget.
Az országos tisztifőorvos köszönetet mondott a járvány elleni védekezésben jelentős szerepet játszó egészségügyi hatóságok munkatársainak, akik "láthatatlanul a háttérben rengeteget dolgoztak" az elmúlt hónapokban.