Logo

A múlt szellemét idézik új dalukkal Riko Flash és Spinyó

Mi még az a korosztály vagyunk, amelyik még ismeri a bakelit lemezt, hallgatott kazettáról dalokat, és használta hangfelvétel rögzítésére a klasszikus „kétajtós” kazettás magnót.

YT2

Talán nem is annyira az idő telt el felettünk, sokkal inkább egy ponton annyira felgyorsult az elektronikai iparág, hogy rövid időn belül már mikrofon segítségével számítógépre rögzítettük éppen aktuális dalainkat.

Biztos vagyok benne, hogy egykori általános iskolás osztálytársaink, vagy tanáraink is emlékeznek ezekre a pillanatokra, akár itt Gergelyiugornyán, vagy Nyíregyházán zenésztársamra, Spinyóra.  Ennek az időszaknak a szellemét szerettük volna megidézni legújabb produkciónkkal, melyben a gyerekkori fényképeken túl, egy rövid történeti száll is kibontakozik, bemutatva zenei kiteljesedésünk, átváltozásunk.

Hosszú volt az út, de ma már tudatosan készülünk egy-egy zenei projekttel, ahogy tettük azt a szóban forgó „Nem Adom Könnyen” c. dalunkkal: 

Szívesen fogadjuk a helyi, és környékbeli rendezvényfelkéréseket, melyeknek örömmel eleget teszünk!

Fellépéssel kapcsolatban keressen minket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen!   

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.