Logo

Fiatalok rongálták meg a város őszi dekorációját Kisvárda főterén

A Kisvárdai Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés 2017. november 1-jén, mely szerint Kisvárda belvárosában ismeretlen tettes megrongálta, az őszi dekoráció részeként kihelyezett dísztököket és virágokat mindenszentek előestéjén.

kisvarda dekoracio garazdasag

A rongálással okozott kár meghaladja a kétszázezer forintot. A rendőrök a bejelentést követően végzett adatgyűjtés alatt, a térfigyelő kamerák által rögzített felvételek alapján rövid időn belül azonosították egy fiatalokból álló csoportnak a tagjait, akik a rendelkezésre álló adatok szerint összefüggésbe hozhatók a bűncselekmény elkövetésével.

Közülük a rendőrök gyanúsítottként, egy 15 éves dögei fiút hallgattak ki garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2017. november 2-án. A gyanúsított kihallgatása alatt beismerte tettét, amit elmondása szerint már nagyon megbánt.

A nyomozás adatai alapján az eddig azonosított személyeken túl többen is részt vettek a bűncselekmény elkövetésében, ezért a rendőrök a körülmények teljes körű tisztázása és valamennyi elkövető elfogása érdekében a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzését és az adatgyűjtést tovább folytatják.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

©2016 Három Határ Hírei. Minden jog fenntartva.