Ember az embertelenségben - Reviczky Imre Nyíregyháza pótezred-parancsnoka, a "Világ igaza"

Reviczky Imre alezredes, ezredes, posztumusz vezérőrnagy részt vett két világháborúban, üldözte két diktatúra, dicsérte két ország sajtója és lapátolt szenet is. Bárhova vetette a sors, ember maradt, a legnagyobb embertelenségben is. 1943. augusztusában Nyíregyházán is szolgált mint pótezred-parancsnok.

1896. november 4-én született Bánócon, ősi nemesi család sarjaként. 1912-ben került a nagyváradi hadapródiskolába, augusztus 18-án tisztté avatták. A fegyverszünetet követően belépett a Vörös Hadseregbe, részt vett a felvidéki hadjáratban, majd augusztusban a Tiszánál a románok fogságba esett. Aradról decemberben tért vissza a határvárossá lett Sátoraljaújhelyre, ahol leventeoktatóként szolgált. 1931-ben századosi rendfokozattal visszavették a honvédséghez és a békéscsabai 10. gyalogezredhez vezényelték. 1937-1938-ban törzstiszti tanfolyamot végzett, egy évvel később pedig őrnaggyá léptették elő.

1938. november 2-át követően Királyhelmecre [Kráľovský Chlmec], a Bodrogközi Járási Kiegészítő Parancsnokságra vezényelték. 1939 szeptember-október folyamán, feleségével aktívan segítette a Magyarországra menekülő lengyel civileket és katonákat.

1941. október 22-én Lévára a 22. gyalogezred ikerezredéhez, az 52. gyalogezredhez helyezték át, ahol az ezred egyik zászlóaljának parancsnoka lett. A 22. komáromi gyalogezred 1942. április 16-án indult a hadműveleti területre a 2. magyar hadsereg 6. hadosztálya kötelékében. Az ezred III. zászlóalja Léváról került az ezredhez, és Esztergom táborban helyezték el.

Reviczky alezredes 52/III. zászlóalját a „mögöttes területeken”, Kurszk térségében partizánvadászatra különítették ki. A honvédek többsége idegenkedett a feladattól, amelyhez óhatatlanul hozzátartozott a civil lakosság vegzálása, falvak felgyújtása is. Reviczky alezredes több alkalommal szót emelt a partizánvadászat ellen, és számos tisztogató akciót elszabotált, ezért a botrány elkerülése miatt június 15-én hazarendelték.

Augusztusban Nyíregyházára vezényelték a 13. pótgyalogezred-parancsnokának. [A pótalakulatok a második világháború utolsó előtti évében, 1943-ban, szükségből, elavult gyalogsági fegyverekkel felszerelt alakulatok, túlnyomórészt idősebb tartalékos, póttartalékos honvédekből és kiképzetlen újoncokból álltak.] A kis létszámú gyalogezred mindössze két zászlóaljból állt, a zászlóalja is a három helyett két századot és egy nehézfegyver századot számlált.

1944. május 1-jén a nagybányai X. közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljat vette át. A német megszállást követően ezreket mentett meg a deportálástól, sokszor a szabályokat is áthágva.  Október 15-16-án, a sikertelen kiugrási kísérletet követően a nyilasok vették át a hatalmat, így jóval nehezebbé vált a munkaszolgálatosok mentése. Az alezredes ennek ellenére több századot vezényelt fakitermelésre a város környéki hegyekbe, hogy ott bevárják a szovjet csapatokat. Emellett szerepe volt abban is, hogy Nagybánya hídjait és üzemeit nem robbantották fel.

Az alezredest nem sokkal később leváltották a zászlóalj éléről, így feleségével együtt nyugat felé indult. 1945 január elején Kemenstaródfára, majd Öttevénybe került, ahol egy szedett-vedett ezred összekovácsolását bízták rá. A Nemzeti Számonkérő Szék február 27-én letartóztatta és Sopronkőhidára vitték, ahol hűtlenséggel, Nagybánya kiürítésének elszabotálásával és leventék visszatartásával vádolták. Az eljárásra azonban már nem jutott idő. Március 29-én szabadult, majd szolgálatra jelentkezett. 1945. április 25-én ideiglenesen a debreceni 6. kerületparancsnoksághoz osztották be és Mátészalkára került.

1947 nyarán ezredessé léptették elő, de 1950. február 1-jei hatállyal nyugdíjazták. Ekkor az egész család Budapestre költözött, ahol különféle munkákból és harisnyakötésből tartották el magukat. 1952 tavaszán nyugdíját is megvonták. Volt földmérő és anyagnyilvántartó. 1953. szeptember 28-án került a Tüzelőanyag-kereskedelmi Vállalathoz (TÜKER). Több fővárosi szenespincében dolgozott 1956. november 5-ig, kihordóként.

Rehabilitációját 1956-ban még megérhette, de nem sokáig örülhetett neki, mert 1957 elején meghalt. Az igazi elismerést csak halála után kapta. A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet 1965-ben kitüntette a Világ Igaza címmel.