A 2025 decemberében elfogadott szlovák törvénymódosítás alapján hat hónap börtönnel is büntethetnék a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezőit. A dekrétumok alapján a csehszlovák kormány nem kívánt helyet biztosítani a két nem szláv kisebbségnek, a németeknek és a magyaroknak.
Eötvös Károly Mezőszentgyörgyön született, 1842-ben. Ügyvéd, lapszerkesztő, író és politikus volt egy személyben. Legmaradandóbb műve azonban mégis a tiszaeszlári perről írt munkája „A nagy per” ami 1904-ben jelent meg.
Megdöbbenve, sőt, helyenként gyomorforgató érzéssel olvassuk a sátoraljaújhelyi vonatbalesetről szóló cikkek alatti kommentmezőket. Miközben egy család semmisült meg a másodperc töredéke alatt, az internet „népi bírósága” máris ítéletet hirdetett.
Szabó József János rendszeres publikálónk, hetente kapunk tőle izgalmas történelmi visszatekintéseket, főleg Szabolcs-Szatmár-Beregből. Szerencsére felesége Márti is kedvet kapott az íráshoz, más médiák mellett nálunk is publikálja gyönyörű meséit.
Poszora egy kislány volt. Becenevét a szüleitől kapta, hol Poszi-nak, hol Poszorának hívták. Hogy ennek volt-e köze a Boszi-hoz vagy a boszorkához, nem tudni, sohasem kérdezte meg, és sohasem mondták el neki. Talán a tadzsik nyelvből ered, ahol a Poszi azt jelenti: Ülj le…és az biztos, hogy ezt az izgő-mozgó, nyüzsgő kislányt gyakran kellett leültetni. És végül is a Poszi rövidebb, mint az ülj le….
Móricz Zsigmondot 1879. július 2-án anyakönyvezték Tiszacsécsén. Valójában június 29-én születetett, csak ekkor nem volt pap a faluban. Tiszacsécsén minden év június 29-én megünneplik az író születésnapját. 1967-ben én 7. osztályos voltam, és az akkori magyar tanárom Gáspári László, beválogatott a középiskolásokból álló színjátszó csoportjába.
A berkeszi templom műemléktárgyairól a XIX. század elején felvett jegyzőkönyvekből olvashatunk, amelyet Entz Géza és Dercsényi Dezső gyűjtött és összesített. A padok klasszicizáló stílusban készültek.
kép: Díszes kehely XVII. századból (Debreceni Református Kollégium Múzeumának felvétele.)
Ismét eljött az évnek az a szakasza, amikor a naptár szerint meg kellene állnunk. Amikor a városi fények és a feldíszített otthonok elvileg a békét hirdetik. De nehéz békéről beszélni egy olyan közegben, ahol az év többi háromszázhatvan napját az acsarkodás, a szándékos félreértés és a könyörtelen megosztottság uralja.
Fotó: Nicole Michalou: pexels.com
A gyerekek a szobában szöszmörögtek: játszottak, néha viaskodtak, elcsöndesedtek….én csak ültem az ágy tetején, hátamat a falvédőhöz toltam, és stoppoltam a zoknit. Elrévedtem közben, észre sem vettem, hogy Poszi előttem áll.
A fotón Édesanyám karácsonyi angyalka dísze van, ami végig kísérte Anyukám életét, talán az egyetlen gyermekkori dolog volt neki, ami átvészelte a háborút. Minden karácsonyfánkon rajta van a halála óta is. Ez az angyalka nagyjából száz éves lehet.
Mint minden gyerek, kicsi korunkban Nemesborzován mi is nagyon vártuk a Mikulást és a Jézuskát. Azt nem nagyon fogtuk fel, hogy kit miért kell nagyon várni, de az biztos, hogy a Mikulás is és a Jézuska is hozott ajándékot.
