Megdöbbenve, sőt, helyenként gyomorforgató érzéssel olvassuk a sátoraljaújhelyi vonatbalesetről szóló cikkek alatti kommentmezőket. Miközben egy család semmisült meg a másodperc töredéke alatt, az internet „népi bírósága” máris ítéletet hirdetett.
Szabó József János rendszeres publikálónk, hetente kapunk tőle izgalmas történelmi visszatekintéseket, főleg Szabolcs-Szatmár-Beregből. Szerencsére felesége Márti is kedvet kapott az íráshoz, más médiák mellett nálunk is publikálja gyönyörű meséit.
Poszora egy kislány volt. Becenevét a szüleitől kapta, hol Poszi-nak, hol Poszorának hívták. Hogy ennek volt-e köze a Boszi-hoz vagy a boszorkához, nem tudni, sohasem kérdezte meg, és sohasem mondták el neki. Talán a tadzsik nyelvből ered, ahol a Poszi azt jelenti: Ülj le…és az biztos, hogy ezt az izgő-mozgó, nyüzsgő kislányt gyakran kellett leültetni. És végül is a Poszi rövidebb, mint az ülj le….
Móricz Zsigmondot 1879. július 2-án anyakönyvezték Tiszacsécsén. Valójában június 29-én születetett, csak ekkor nem volt pap a faluban. Tiszacsécsén minden év június 29-én megünneplik az író születésnapját. 1967-ben én 7. osztályos voltam, és az akkori magyar tanárom Gáspári László, beválogatott a középiskolásokból álló színjátszó csoportjába.
A berkeszi templom műemléktárgyairól a XIX. század elején felvett jegyzőkönyvekből olvashatunk, amelyet Entz Géza és Dercsényi Dezső gyűjtött és összesített. A padok klasszicizáló stílusban készültek.
kép: Díszes kehely XVII. századból (Debreceni Református Kollégium Múzeumának felvétele.)
Ismét eljött az évnek az a szakasza, amikor a naptár szerint meg kellene állnunk. Amikor a városi fények és a feldíszített otthonok elvileg a békét hirdetik. De nehéz békéről beszélni egy olyan közegben, ahol az év többi háromszázhatvan napját az acsarkodás, a szándékos félreértés és a könyörtelen megosztottság uralja.
Fotó: Nicole Michalou: pexels.com
A gyerekek a szobában szöszmörögtek: játszottak, néha viaskodtak, elcsöndesedtek….én csak ültem az ágy tetején, hátamat a falvédőhöz toltam, és stoppoltam a zoknit. Elrévedtem közben, észre sem vettem, hogy Poszi előttem áll.
A fotón Édesanyám karácsonyi angyalka dísze van, ami végig kísérte Anyukám életét, talán az egyetlen gyermekkori dolog volt neki, ami átvészelte a háborút. Minden karácsonyfánkon rajta van a halála óta is. Ez az angyalka nagyjából száz éves lehet.
Mint minden gyerek, kicsi korunkban Nemesborzován mi is nagyon vártuk a Mikulást és a Jézuskát. Azt nem nagyon fogtuk fel, hogy kit miért kell nagyon várni, de az biztos, hogy a Mikulás is és a Jézuska is hozott ajándékot.
1924 decemberében időzött első alkalommal Móricz Nyíregyházán. Kicsit maga is meglepődve írt erről az első találkozásról: „Furcsa, hogy most vagyok először gyermekkorom fővárosában, Nyíregyházán.”
Személyesen is találkoztam Ratkó Józseffel, amikor a 70-es évek legelején a fehérgyarmati Gimnáziumban író-olvasó találkozón vett részt. Akkor vásároltam meg és dedikáltattam is vele a „Fegyvertelenül” című kis kötetét. Azóta gyakran elővettem ezt a könyvet, hogy újra olvassam a verseit.
