A majtisi író: Végh Antal

Végh Antal tanulmányait Jánkmajtison kezdte, Szatmárnémetiben folytatta, majd a Debreceni Református Kollégiumban fejezte be. Egerben szerzett magyar-történelem szakos tanári oklevelet. Tanított Gáborjánban, Újfehértón és a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban.

A környező valóság, a paraszti világ hiteles bemutatására törekedett. A falu visszásságait feltáró novellái és kisregényei az érdeklődés középpontjába kerültek, ám hamarosan a szociográfiai írások felé fordult. Első írásai nyíregyházi helyi lapokban és antológiákban jelentek meg.

1963-ban „Korai szivárvány” címmel megjelent első novelláskötete, valamint a „Kékszemű élet” című regénye, amivel elnyerte az Írószövetség egy évre szóló ösztöndíját, s felköltözött Budapestre. Az ösztöndíj lejárta után, szabadúszóként próbált megélni, közben hat évig labdarúgóedző volt a debreceni DVSC-nél és Mányon a helyi csapatnál.

Szülőföldjétől, a szatmári tájtól, az ott élő emberektől sosem szakadt el teljesen, számos könyvében ennek a vidéknek a sorsa, az ottani parasztság élet- és munkakörülményei foglalkoztatták. 1968-ban a „Valóság” című folyóiratban megjelent „Állóvíz” című szociografikus műve tette egycsapásra országosan ismertté. Először értesülhetett az ország nyilvánossága arról, hogy mélyszegénység a szocialista Magyarországon is létezik.

A megye akkori vezetői nem a nyomor felszámolásának lehetőségeiről vitatkoztak, hanem azért támadták, mert írni merészelt a nyomorról. Aztán 1972-ben a „Magyarország felfedezése” című sorozatban megjelent „Erdőháton, Nyíren” című szociográfiája, amelyben ismét megjelent a Penészlekről szóló írása. Ez igencsak nagy port kavart, mert az épülő-szépülő szocializmus időszakában megengedhetetlennek tartották beszámolni egy nyomorúságos szatmári falucska szegénységéről.

Ugyanígy botrányt okoztak a labdarúgással foglalkozó könyvei is, a „Miért beteg a magyar futball?”, a „Gyógyít(6)atlan?”, „Az Utolsó konzílium”, amelyek a focihoz közelálló csoportok érdekeit sértették. Kijelentéseiért a bíróság több alkalommal pénzbüntetésre ítélte.

Regényíróként elsősorban a kisvárosok világát, társadalmi mozgásait, erkölcsi ellentmondásait ábrázolta. A „Könyörtelenül” című regényében az 1973-as balassagyarmati túszdrámát dolgozta fel. Gazdálkodókról, vállalkozókról is írt, sőt maga is vállalkozásba kezdett. Birkákat, szarvasmarhákat tartott, könyvkiadó és terjesztő vállalkozást működtetett.

A kilencvenes évek közepén agyvérzést kapott, de nem adta fel, újra megtanult beszélni és írni. Nem mindig emlékezett arra, hogy aznap mit ebédelt, de fel tudta idézni ifjúkora eseményeit. Ekkor írta meg élete egyetlen trilógiáját a múlt század negyvenes éveiről, az „Azt mondta, hogy igyi szudá!” [1998], „Kruzlics engem úgy segéljen” [1999] és a „Fehérgyarmat tangót jár” [2000] című regényeit.

2000. december 19-én hunyt el Budapesten.

Végh Antal a hetvenes évek egyik legnevesebb írója volt, könyvei a maguk idejében nagy vihart kavartak.

Végh Antal Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye szülötte, akinek összesen ötvenhét könyve jelent meg. Sírja a Farkasréti temetőben található.