Vince és az olló szelleme

Vince nagyszerű, hatéves kisfiú volt. Okos volt, és ügyes, barátságos és segítőkész, alkalom adtán volt csak szófogadatlan, de ez igazán ritkán esett meg.

Iskolába is járt már, szerette a feladatokat és többnyire alaposan és nagy gondossággal végezte el a rábízott teendőket, így aztán dicséretek sorakoztak a füzete oldalain.

Esténként Apukája vagy Anyukája mesét olvasott neki, amit természetesen hallgathattak a testvérei is, de Mila már nagylány volt, kamasz, őt a mesék világa már csak saját rajzaiban kötötte le, Zente gondolatai pedig mostanában a labdajátékok körül forogtak, úgyhogy általában egyedül Vince hallgatta tágra nyílt szemekkel az éppen aktuális történetet.

Ezen az estén a lámpás szelleméről volt szó, ahogy Aladdin megdörzsöli azt, előjön a Dzsinn, és mindent megtesz kis gazdájának a kedvéért. Ez a mese nagyon lekötötte Vincét, a szokásosnál is többet kérdezett Anyukájától mese közben, és este egyálalán nem tudott elaludni, sokat fészkelődött az ágyán, majd a sötétben felkelt, zseblámpájával végig kutatta újra és újra a játékait a tároló dobozokban, nem bújik-e meg valahol egy lámpás….

Reggel aztán, az esti, késői lefekvésnek és a kevés alvásnak megfelelően fáradtan ébredt, ugyanakkor elég izgatottan is. Remélte, talál majd az iskolai könyvek között egyet Aladdinról, és tovább fűzheti a tegnap hallottakat.

Az iskolában nagy volt a zsongás. Ezen a napon a tanító néni megengedte, hogy a farsangra készülődve a gyerekek álarcokat készítsenek, ráadásul nekik kellett megrajzolni, majd ki is vágni, végül kifesteni a maszkokat. Mindenki választhatott az ollók közül, egyedül Vincének volt sajátja. Ő balkezes ollót használt, s mivel ő volt az egyetlen az osztályban, így neki privát ollója volt.

Az álarc rajzolása nem okozott neki gondot. Elhatározta, hogy a Dzsinn arcát fogja majd elkészíteni. Akkurátusan megrajzolta a szemeket, az orrot, még a nyelve hegyét is kidugta. Már azt is eltervezte, hogy milyen kékkel színezi ki a maskarát: Jégkéket szeretett volna kikeverni majd a festékből, az elég világos, de mégis hasonlítana a Dzsinnre.

Már éppen végzett volna a rajzolással, mikor az olló zöld színe kékre váltott, és kisurrant belőle a Dzsinn…

• - Mit parancsolsz édes gazdám? – kérdezte Vincét.

Vince egyáltalán nem volt meglepődve. Várta már a találkozást! Ahogy a nagyoktól látta, kezet fogott új barátjával, és megkérte, legyen szíves körbevágni a maszkot, amit a Dzsinn meg is tett. Vince ekkor az arcához tartotta, és megkérdezte:

• - Jól áll? Jó lesz így?

A Dzsinn válaszolt neki:

• - Még nem tökéletes, itt belelóg valami! Várj csak! Ezt még levágom! 

És nyissz! Ebben a pillanatban a tanítónéni megsimogatta Vince fejecskéjét, és kérdőn szólt:

• - Ezt miért csináltad?

Vince nem akarta elárulni a barátját, igaz, nem is látta már. Így azt felelte a tanító néninek:

• - Felpróbáltam az álarcomat, de belelógott valami, hát levágtam.
• - Levágtad? A hajadat? Ollóval?
• - Én? Én neeem!!! Az az olló szelleme volt! A Dzsinn!

A Tanító néni most először nézett hitetlenkedve Vincére. Vince nem szokott hazudni, és ha valami rossz fát tett a tűzre, azt mindig elvállalta, bevallotta. És most? Most ragaszkodott a Dzsinnhez.

Nem töltöttek el ezzel több időt, az álarcot minden gyerek befejezte és  gumival az arcukhoz tudták erősíteni azt. Így készültek fel a farsangi időszakra.

Vince nagyon jól festett a kék álarcában, s bár többen azt hitték, ő a Törpapa, büszkén hirdette, hogy ő a Dzsinn, aki Aladdinnak segít.

Mikor Apa érte ment a napközibe, nem szólt semmit a megkurtított tincsekre, csak megkérdezte:

• - Ma mi volt a legjobb dolog, ami történt Veled Kisfiam?

És Vincéből elszabadult a szavak áradata. Elmesélte az ollót, hogyan változott kékre, hogyan kúszott elő a szellem, és hogyan segített neki kivágni az álarcot. –

• - És képzeld Apa, mivel a hajam belelógott a mintába, a Dzsinn levágta azt a tincset. De nem bánom, mert nagyon jót beszélgettünk és sokat segített nekem!

Otthon aztán újra és újra elmesélte nagy boldogan a történetet, Milának, Zentének, Anyának. És játék közben még a hörcsögöknek is.

Este örömmel ment aludni, gyorsan, sietve. Mikor Apukája leült az ágyára a mesekönyvvel, Vince óvatosan kihúzta az otthoni kis ollóját a párnája alól, és mondta: Apa! Elmondjam Neked a kisolló szellemének történetét?

Így történt hát, hogy Vincének is lett egy saját meséje a Dzsinnel. Remélem, sohasem felejti el!