Tompa Mihály szabolcsi regéi 1. rész (A penyigei süllyedés-monda)

Gyerekkorom óta szeretek a régen volt eseményekről olvasni, még akkor is, ha azok közelebb állnak a meséhez, mint a valósághoz. Ezután, ha lehetséges, örömmel olvasgatok utána a valóban megtörtént eseményeknek. A rege szó újabb változata a monda, ami a nyelvújítás korában keletkezett, a mendemonda ikerszóból alakították ki a nyelvújítók.

Tompa Mihály szegény sorsú foltozóvarga gyermeke volt. Esztendőkön át szolgadiákként [lakás és élelem fejében kiszolgálta a birtokosfiúkat] tanult, Sárospatakon. Tompa gyakran megfordult Szabolcs-Szatmárban is, ahonnan ezt a három népregét [Sülyedés, A két íjász, A halász és az aranyhal] gyűjtötte.

„Szatmárban, melyet a Szamosnak / Gyorsan futó hullámi mosnak, / A part felett közel, / Ki jár a szántóföldeken, / – Hol a fehér kenyér terem – / Mély sülyedésre lel. / Mikor vevé eredetét? / Régen kihalt tán, aki sejté; / Hiába kérdezed, / Még az emlékezet / Sem válaszol, rég elfelejté. / De róla monda él,/Mit, a serdűlő unokáknak, / Beszédes ajka vén apáknak / Hiven el-elregél; S tuléli őket a beszéd. / A sülyedés történetét, Időnek őszült gyermeke: Mondd el nekünk, rege!” [Tompa Mihály: Sülyedés]

A költői tehetséggel megáldott, Rimaszombaton született Tompa Mihály református lelkész, sajátos alkotásai voltak azok a népregék, amelyeket pályafutásának már az elején érdeklődéssel gyűjtött az egész ország területén. Tudjuk, hogy Szabolcs- Szatmár megyében is összeírt néhányat. Ilyen volt Penyige egyik határrészének a keletkezéstörténete.

A Sülyedés a Szatmár megyei Penyige egyik határrészéhez kapcsolódik, és az elnevezés eredetét magyarázza. A penyigei határnak számos ismeretlen nevű dűlője van, mégis a legérdekesebb, aminek regéje is van az a süllyedés, vagy ahogyan a helyiek ismerik, a „sillyedés”.

A néphagyomány szerint a „Sülyedés” úgy keletkezett, hogy a helyi szegény ember fiát nagy szerencse érte, egy nagyon szép lány lett a mátkája [menyasszonya, vagy jegyese]. A gazdag ember azonban megirigyelte, és pénzzel megvesztegette a leány anyját, hogy adja az ő fiához a leányt. A dús termést is irigyelte a szegénytől és egy éjszaka átlopta azt a saját magtárába, végül még a földjét is elszántotta.

A gonosz lelkű, kapzsi ember tagadta a gaztetteket, és hogy szavának nagyobb súlyt adjon, átkot mondott arra, aki azokat elkövette. Az átok be is teljesült, rajta. Lovastól, szekerestől fiával együtt elsüllyedt. Tompa Mihálynak ez a változat tetszett meg, pedig a nép ismer egy egyszerűbb magyarázatot is a mélyedés keletkezésére, miszerint egy ember Úrnapján [vasárnap] szántott azon a helyen és estére, mikor végzett a szántással, állataival együtt elsüllyedt. Egy másik változat szerint a mély gödör úgy keletkezett, hogy egy béres, akit az uraság úrnapján ide szántani kirendelt, munkája befejeztével, négy ökrével együtt a föld alá süllyedt.

Ma már mindegy is, hogyan történt, ha történt egyáltalán és nem egy vízfolyás nyoma. Mindenesetre a penyigei süllyedés-monda formálódva ugyan, de ma is él.

Penyige község határának a mélysége a határ déli részén 1-4 méter között váltakozik, amit a Nagyszekeresről Penyigére tartó Szenke folyó vize gyakran elöntött, így vizenyőssé vált. A süllyedés is itt található. Régen a Tisza, Szamos és Túr folyók áradásai is gyakran elborították, de ma már csak rendkívüli esőzések alkalmával található ott belvíz, mert a határában több csatornát is ástak, amivel lecsapolták a vizenyős területeket.

Tompa Mihály: SÜLYEDÉS.

Szatmárban, melyet a Szamosnak
Gyorsan futó hullámi mosnak,
A part felett közel,
Ki jár a szántóföldeken,
- Hol a fehér kenyér terem -
Mély sűlyedésre lel.
Mikor vevé eredetét?
Régen kihalt tán, aki sejté;
Hiába kérdezed,
Még az emlékezet
Sem válaszol, rég elfelejté.
De róla monda él,
Mit, a serdűlő unokáknak,
Beszédes ajka vén apáknak
Hiven el-elregél;
S tuléli őket a beszéd.
A sűlyedés történetét,
Időnek őszült gyermeke:
Mondd el nekünk, rege!
____________

Egy szűk határu falvacskában
Két ember éle hajdanában;
Egyik gazdag vala,
De felfuvalkodott szivében;
Elűzte a szegényt,
Ha tőle kért Isten nevében.
Sok földje, rétje volt,
De mégis a másét kivánta;
S irigység mardosá,
Ha boldogult felebarátja.
Hitetlen volt, s templomkerűlő.
Galád, s a más kárán örűlő.
Másik szegény vala,
De ékessége volt kegyesség;
Kisérte lépteit
Jámborság és az egyenesség;

Isten félelmiben
Járt a világ s az Úr előtt,
Abban nevelte gyermekit,
Kik tarták tiszteletben őt.
Megtörte szívesen
Kenyerét a bús éhezőnek;
Nem tudta balkeze,
Mit szíve, és mit jobbja tőnek.
A szűk határon birtoka
Nehány barázda volt csupán,
De amely termett gazdagon
Az istenáldás harmatán.

Gazdag s szegény
Szomszédok voltanak;
Itt és amott
Felnőtt legényfiak.
__________

Történt egykor, hogy a szegénynek
Fiára nagy szerencse várt,
Elnyervén boldog élet-társul
A legszebb, a legjobb leányt.
A jegybenjáró mátkapárnak
Üdvet mosolygott homloka,
S hangzott vidám öröm zajától
A jó szegény kis hajloka.
De a gazdag szivét sötéten
Megszállja a gonosz,
És a szegény boldog családnak
Szörnyű nagy bút okoz;
Arany s fortély ugy elvakítá
Az ingatag lelkű anyát:
Hogy a gazdag fiához adná
A hű szegény menyasszonyát.
És míg a gazdag, kárörömtől
Elrészegülten, tombola:
Az elszakasztottak szeméből,
Titkon kinos könyár folya.

Takartak a mezőn javába',
Száz szorgos, napsütötte kéz
Kötött s rakott szemtől nehéz
Kévéket a kereszt-rakásba.
S már bévivé a koszorút,
Melyet kalászokból kötött,
- Szines szalaggal ékesen -
A munkás ünnepélyesen,
Zsoltári háladal között:
Midőn fiával, a szegény,
Keresztiért ment a mezőre;
De csak nehány kuszált marok
Várt künn a jámbor érkezőre.
S hol izzadás között
Szántott, vetett, kötött:
Verejtékének drága bére
Jutott a tolvajok kezére.
Jól tudta, hogy ki volt!
De ajka egy rosz szót se szólt.
«Nem hágy el Istenem» sohajtott,
S szótlan fiával visszahajtott.
_____________

Eljött az őszi forgatás.
És a szegény, nézvén előre,
Két ökröcskével, szántani
Korán kiment a szántóföldre.
De már a gazdag és fia,
- Szomszédja lévén balfelül,
S vonván ekéjét hat tulok, -
Földét elszántá hitlenül.

«Romlást hozál
Szegény fejünkre álnokúl;
Te lész oka,
Ha tán jámbor fiam kimúl;
Te vetted el menyasszonyát,
Kévénk vermednek adta magját,
Földünket szántod mostan el,
Nem félve a nagy ég haragját.
Amint ezt míveled:
Ugy áldjon Istened!»

S az mond negédesen:
««Ugy áldjon Istenem,
Mint elvevém koldus kepéjét;
S föld nyelje nyomban el,
Ki másénak veté ekéjét;
S ha e föld a tiéd itt,
Bolond szegény:
Ne menjek egy tapodtat
De sűlyedjek el én!»
S amint a szót kimondta:
Megnyilt alatta a föld ...
Fiastól, mindenestől,
Legottan elnyelé őt.
És aminő darab helyen
Megfér ekéstől hat tulok:
- Fakadván büzhödt víz alant -
Maradt mély sűlyedés-torok.
S mig a szegény
Mindenhol e csodát beszélte:
Boldog fia
Világát hitvesével élte.
__________

Az éltes magvetők, mikor
A sűlyedésnél szántogatnak:
Az ostoros fiúk előtt,
- Delelni amidőn kifognak,
Vagy a barázdában pihennek,
Megösztökélvén az ekét -
Miként nagyapjuktól tanulták,
Elmondják a regét.
Nem is gyanítva, hogy szavokban
Oly magvat vetnek el,
Amely az évek barázdáin
Még sokszor ujra kel;
Növelve bűbájos virágot,
Amellyet ápolgatni fognak
Tovább regélő unokák, a
Jövendő századoknak.