A varázskötény

Poszora egy kislány volt. Becenevét a szüleitől kapta, hol Poszi-nak, hol Poszorának hívták. Hogy ennek volt-e köze a Boszi-hoz vagy a boszorkához, nem tudni, sohasem kérdezte meg, és sohasem mondták el neki. Talán a tadzsik nyelvből ered, ahol a Poszi azt jelenti: Ülj le…és az biztos, hogy ezt az izgő-mozgó, nyüzsgő kislányt gyakran kellett leültetni. És végül is a Poszi rövidebb, mint az ülj le….

Szóval Poszi egy minden lében kanál kislány volt, és ezt a tulajdonságát már a konyhában igyekezett kamatoztatni. Mamikája sütött főzött ott, és ő gyakran akart segíteni neki. Persze serénysége nyomán kiborult a tej, elkenődött a méz, zsíros lett a padló, eltörött a lekváros üveg…de a megannyi csetlés-botlás mindig újabb tudománnyal tette őt gazdagabbá.

De egy dolog mindig ugyan az volt: a kötény. Mielőtt a konyhai munkához kezdett volna, ahogy szeretett Mamikája, úgy ő is egy kötényt kötött maga elé, és abban végezte a napi teendőit.

Persze járt óvodába, iskolába, férjhez is ment közben, és gyerekei is lettek, ahogy az idő telt múlt. De a kötény sohasem hiányozhatott a konyhájából, az mindig ott lógott ropogósra vasalva a friss, naponta cserélt konyharuhák mellett, a fogason.

Poszorából lett aztán Márika, aztán Hölgyem, később Lelkem Márikám, majd Kedves Anyuka, Anya, és aztán jött a Mamóka kor. Hét kis Manóka ölelte körbe Mamókát, amikor találkoztak, és Mamóka boldog volt, és nagyon örült ilyenkor, elfeledte, hogy fáj a háta, gyenge a lába, és csak élvezte a gyerekcsacsogást maga körül.

Amikor a Kismanók elmentek, mindig azt fontolgatta, mit tehetett volna jobban, mivel örvendeztethette volna meg őket, és mit is főzzön legközelebb.

Mamóka nem volt egy nagy szakácsnő, különösen nem volt cukrász. Megtanult egy-két sütit, de olyan fantasztikus tejszínes, vajkrémes, remegő, puha csodákat nem tudott elkészíteni, mint amik a cukrászdák pultjain voltak. És valljuk be, már nem is igen igyekezett. Lassan, csoszogva tette a dolgát a konyhában, de mindig felvette a kötényét. Több is volt neki, és mindegyikhez valamilyen szép emlék is fűződött. De mindegyik varrott volt, foltozott, kimoshatatlanul foltos, nyúlott vagy színehagyott, pont olyan koros, mint Mamóka.

Ám egyszer kopogtattak az ajtaján. Mire kiment megnézni, ki az, nem volt az ajtaja előtt más, mint egy becsomagolt doboz.  Becsoszogott a szobába, és bontogatni kezdte a dobozt. Óvatosan bontotta, miközben majd kiugrott a szíve a helyéből, annyira kíváncsi volt, vajon mi lehet benne. Először kigubancolta a csomót a spárgáról, azt összehajtogatta, hátha jó lesz még valamire, és betette a fiókba. Aztán a papírt kezdte levenni, amin a neve állt, és a címe. Az jó lesz gyújtósnak. Gombócba gyűrte, és oda is tette a kemencéhez. A doboz most már csodálatos színekben pompázott. Különféle festményekkel volt díszítve, látszott, akik festették, nem voltak egykorúak. Volt rajta sok zöld, kék, lila, piros, arany és ezüst, fehér és rózsaszín…. Miután kigyönyörködte magát a dobozkában, kinyitotta azt. Nem volt benne más, mint egy vadonat új, piros fehér kockás konyhai kötény.

Elámult rajta, milyen szép, mennyire vidám….igen, ilyen vidám köténye sohasem volt! Rögtön felvette. Valahogy az jutott eszébe, hogy azt a csoszogós papucsát is lecserélhetné az újabbra, a csinosabbra, amit tartogatott, hogy egyszer majd jó lesz…. Belebújt az új papucsba, és kiderült, nem is fáj a lába….jött ment energikus léptekkel a konyhába, és eszébe jutott egy réges régi recepteskönyv. Elővette, megsimogatta rajta az anyukája nevét, majd felütötte….és pillanatok alatt tele lett a konyha minden félével, ami egy süteményhez kellhet… és amikor az óra delet mutatott, addigra elkészült az ebéd, el a sütemény, és csak az illatokból lehetett következtetni arra, hogy a konyhában lázas munka volt, minden edény ragyogó tisztán kapaszkodott egymásba az edényszárogató tálcán.

Hónapok óta nem töltött Mamóka ennyi időt a konyhában. Boldoggá tette az új köténye. Munkára sarkallta, miközben ráébresztette, hogy ő nem is olyan csoszogós vénasszony még.

A dobozka, a szépen festett, a konyha fő helyén kapott helyet. Különféle papírszalvéták lapulnak benne, szóval funkciója is lett. Bár ki kiveheti belőle a kedvére valót.

A Kismanók pedig ettől kezdve mindig találtak valamilyen új süteményt a Mamóka asztalán. Persze továbbra sem azt az istenien remegős, vajkrémeset, de mindig volt valami meglepetés, ami az új köténnyel készült.

Vajon a kötényben volt a varázslat? Vagy a szeretettel megfestett dobozkában? Esetleg a gondos csomagolásban?

Egy biztos: Papóka jól járt az egésszel, mert ő előlépett főkóstolóvá, és mielőtt a Kismanók jöttek volna hozzájuk, rajta próbálta ki Mamóka, milyen az új sütemény.

Ja, hogy ki küldte a kötényt? Hát, Mamóka sohasem tudta meg. Restellte megkérdezni.