Eötvös Károly a nyíregyházi vérvád per ügyvédje

Eötvös Károly Mezőszentgyörgyön született, 1842-ben. Ügyvéd, lapszerkesztő, író és politikus volt egy személyben. Legmaradandóbb műve azonban mégis a tiszaeszlári perről írt munkája „A nagy per” ami 1904-ben jelent meg.

Ebben nyíregyházi benyomásait is megörökítette. Eötvös Károly már a per előkészítő szakaszában is többször járt Nyíregyházán, illetve Tiszaeszláron, s a hosszúra nyúlt végtárgyalás egész időtartama alatt [1883. június 19 – augusztus 3.] Nyíregyházán tartózkodott, ő volt a vádlottak védőügyvédje. A bírósági tárgyalás, amely végül a vádlottak felmentésével végződött, a városháza emeleti nagytermében folyt le, mert ekkor még nem volt megyeháza.

A tiszaeszlári vérvád vagy egyszerűen tiszaeszlári per az 1882–1883 között Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lezajlott per és az ahhoz kapcsolódó politikai és közéleti viták összefoglaló neve. A vérvád kifejezés összefoglaló neve a zsidók ellen emelt vádaknak, miszerint keresztény gyermekeket gyilkolnak meg és vérüket a húsvéti (pészah) kovásztalan kenyér (mácah vagy macesz) sütéséhez használják fel.

Eötvös Károly háromkötetes könyvében [A nagy per, Budapest, 1904] az egész ügy elbeszélésére vállalkozott. Ehhez a munkához viszonyult több, egykori résztvevő is. Volt, aki megírta saját visszaemlékezéseit, mások az Eötvös által meg nem világított részleteket örökítették meg.

Bary József [törvényszéki aljegyző, a tiszaeszlári perben vizsgálóbíró] jegyzetei alapján írt könyve csak 1933-ban jelent meg, holott saját állítása szerint nyomban Eötvös könyvének megjelenése után hozzákezdett a bűnper folyamán készített jegyzeteinek feldolgozásához, s megírta a pernek „hiteles, igaz”!? történetét 1912-ben. Az volt a szándéka, hogy ha majd nyugdíjba vonul, könyvalakban kiadja. Ezt a tervét azonban nem valósíthatta meg, mert még nyugdíjba vonulása előtt, 1915 júliusában váratlanul meghalt. A család pedig akkor nem tartotta időszerűnek a könyv megjelentetését.

A két átfogó áttekintés esetében a szerzők nem pusztán emlékeikre hagyatkoztak, hanem saját feljegyzéseiket is használták. Bary az egészet akarta megmutatni, pedig vizsgálóbíróként a nyilvános tárgyalás során már nem juthatott szóhoz. Egyébként őt is megérintette a politika szele, 1884-ben antiszemita programmal indult a tiszalöki kerületben a parlamenti választásokon, s komoly vereséget szenvedett, de erről egy szót sem ejt visszaemlékezésében. Eötvös és Bary igazságkereső becsvágya olyan jól sikerült, hogy szinte mindmáig a védelem és a vád álláspontja kerül szembe egymással.

Eötvös Károly barátja, Mikszáth Kálmán jegyezte le Eötvös Károly egyik fontos mondatát, amely akár életműve mottójának is tarthatunk. „S szabad-e nekünk igazságtalannak lenni, akiket csak az igazságosság tarthat fenn a fészkelődő népek soraiban?”.

Budapesten, az Oktogonon, az soktükrös Abbázia kávéház sarok asztalánál délutánonként egy széles karosszékben trónolt kövéren, őszen, borostásan, akit az egész ország „Vajdá”-nak nevezett és tisztelt. Eötvös Károly az első világháború közeledtekor az Abbázia kávéházi törzsasztalától is visszavonult. Hetvennégy éves korában, 1916. április 13-án halt meg Budapesten. Nevét az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a 2003-ban alapított magyar jogi elemző és kutató intézet őrzi.