Botyika űrhajós lett

Amikor a gyerekek felnőnek, előbb-utóbb óvodába kerülnek. Mert anyukával nagyon jó lenni, apával is, de szükség van a pajtásokra, és abból a legtöbb az oviban van.

Városunkban, a lakásunkkal szemközt volt egy óvoda, az ablakunkból a kertjére lehetett látni, ahogy a sok kisgyerek ott szaladgál és játszik.

Az ovi kertjében volt sok játék, kisház, falovacska, hinta, ülőke, libikóka, szóval sok minden.

Egy ideje volt ott egy hatalmas nagy henger, egy nagy tartály, amiben az óvoda fűtőanyagát tárolták korábban. Mivel korszerűbb fűtésre tértek át, nem volt erre a tartályra szükség, és ahhoz, hogy el tudják szállítani, ki kellett ásni a földből. A nagy, henger alakú, minden féle kiálló csapokkal, csavarokkal, csapóajtókkal, forgórészekkel rendelkező tárgy felkeltette Botyika figyelmét. Eltelt egy pár nap, amíg ez a nagy henger az udvaron volt, és az óvó nénik alig tudták tőle távoltartani a gyerekeket.

Egy alkalommal, amikor a gyerekeknek be kellett menni az udvarról, mosdózni, kezet mosni, cipőt átvenni, hogy mehessenek a termükbe tanulni egy kicsit, majd ebédelni, az óvó néni, Magdi néni egyszer csak rádöbbent, hogy Bottyán nincs a csoportban…de akkor hol van?

Kiment a mosdóba: senki. Benézett a kicsi vécékhez: senki. Megmozgatta a kis szekrények előtt lévő függönyt, hátha ott lapul: senki. Kiszaladt az udvarra: senki. Szaladgált össze-vissza kétségbeesetten, hogy Botyika elveszett! Hol lehet? Szólt a többi óvónéninek, dadusoknak: segítsenek megkeresni, jajajaj…ki látta őt utoljára? És hol?

Minden felnőtt, aki csak tehette, mind az udvaron és az ovi előtt járkált, hangoztatva a kisfiú nevét, hívogatva, hogy bújjon elő, mert már nagyon hiányzik!

Egyszer csak valaki megkocogtatta a nagy tartály oldalát….és mondta: hahó. Egy kis vékony hangocska hallatszott vissza: hahó! …ugyan, hát ez mi lehet? Ez vajon ki lehet?

És egyszer csak meglátták, hogy Botyika mászik ki a nagy tartályból, piszkosan és mocskosan, de boldogan, mosolyogva.

Hol voltál Te kölök???? Nem tudod, hogy be kellett menni a terembe? Nem hallottad???

„Nem hallottam-„, mondta Botyika, és nem is értette, miért haragszanak az eddig mindig kedves ovinénik, és dadusok. „Hát nem hallhattam…én az űrben voltam az Űrhajómmal!!!”

Igen, az óvónénik sosem mesélték el, hogy ez a nagy henger alakú tárgy micsoda. Botyikának pedig nagyszerű volt a fantáziája, és elképzelte, hogy ez csakis egy űrhajó lehet! Igazi űrhajó, minden féle szerkezettel rajta…hát ezt ki kell próbálni!

Mit törődött ő ezután a többiek játékával, az óvónénik hangjával! Belemászott az első kis nyíláson, az sem érdekelte, hogy ott bent sötét van….ő ettől kezdve űrhajós volt, berregve megkezdte a holdutazást, és nem is értette, miért kellett ezt abbahagynia…

Az óvónénik aztán megmosdatták, és közben ostorozták, hogy nem szabad engedély nélkül elbújni….és nem értették meg, hogy Botyika elment az Űrbe, kirándult egyet, és olyan csodát élhetett át, amiről ők nem is álmodnak!

Mert a felnőttek néha elfelejtik, hogy milyen jó felfedezni az ismeretlent, és ez néha azzal jár, hogy se látunk, se hallunk, csak átéljük a képzeletünkkel a gyönyörűséget!

Kedves Olvasó!

Ez a mese egy valódi történet, nagyjából 45 éves. És a mi nagyfiunkkal esett meg, aki akkor még kisfiú volt.