Márti meséi - Szeretnéd tudni, ki volt az Egon?

Szeretnéd tudni, ki volt az Egon? Nos, Egon egy csodálatos lény volt! Szófogadó volt, és mindent megértett.

Általában velünk reggelizett, egy asztalnál, kislányunk vállán ülve. Néha elszaladt onnan, és egy óvatlan pillanatban elcsent vagy egy kenyérhéjat, vagy egy kis cukrot, rágógumit, egy színes, zörgő papírdarabot, de legfőképpen papír zsebkendőt. Mindezeket az ágy alatti fiókba rejtette, kinevezve azt fészeknek. Mindent oda hordott! Nagytakarításkor nem győztük csodálni, mi mindent halmozott össze azon a kis helyen!

Hogy ki volt Egon? Hát a patkány! Kislányunk első csuklyás patkánya (mert volt aztán több is!)

Nagyobbik fiunk volt a nagy állatbarát, mindegy volt neki, hogy egér, vagy ló, csak aranyos legyen.

Az történt, hogy egyik barátja tenyésztett ilyen kis állatokat, és az egyik alkalommal ő meglátogatta, hogy megnézze, milyenek. Nagyon meg is tetszett neki ez a kis fekete-fehér jószág, akinek a farka csakolyan hosszú, mint a teste, és még arra is képes, hogy a farkát kötélnek használva felmásszon rajta. – bár szerintem ez kegyetlen dolog, egy kis állatot arra késztetni, hogy a farkát válassza menekülési útvonalnak-. Tehát a gyermek kiszemelt egy ilyen kis állatot. Mekkora volt? Pirinyó…irinyó-pirinyó! Olyan csöpp, hogy még az egerek közé sem vették volna be. De Fiunk marokba fogta, kis dobozba tette, és elhozta kisebbik Húgának.

Nem, nem gondolod, ugye, hogy én kitörő örömmel fogadtam Egont…nem…..bár nagyon tetszett, de mégis csak egy patkány…..édes volt, kicsi és olyan aranyos, és még szép is a szabályos rajzolatával: eleje fekete, hátulja fehér, a farka pikkelyes és rózsaszínű. ..nade mégis csak egy patkány….amit normális körülmények között egy kutyával űzetnek el mások…..és mi meg befogadjuk….brrrrrrrrrrrrrrr!

De ahogy a kislányunk ránézett erre a kis állatra, azt látni kellett volna. Rögtön tudta, hogy ő és Egon elválaszthatatlan, jó barátok lesznek. Azonnal gondoskodott a megfelelő szállásról, ételről, italról. Egon egy gyönyörű ketrecet kapott, minden féle luxus dolgokkal benne: játszókerekek, mászókák, ami csak egy patkányka óhaja lehetett.

Itt lakott Egon, amikor kis gazdája nem volt otthon. Amikor az iskolából hazatért, Egon azonnal kijöhetett a ketrecéből, szaladgálhatott kedvére a szobában, ki és bebújt minden lukon, a szőnyeg alá, a függönyön föl, nagy cselesen és csendben vezetékeket rágott szét, szóval élvezte a szabadságot. Kislányunk két tanulás között tréningezte: spanyolul beszélt hozzá, mert ő is éppen azt tanulta. Így Egon csakis spanyolul értett, viszont mindent! Olyan okos volt, akár egy kutya!

A Lányunk még azt is megtette, hogy nyakában Egonnal ment az erdőbe sétálni, vagy a mellkasába rejtette a sáljába bugyolálva hidegebb időben. Sőt, még a boltba is bement vele, miközben Egon a nyakán ült….én biztosan elájultam volna, ha ott ezt látom!

Szóval Egon családi kedvenccé lépett elő hamarosan, megszerzését követően, és szorgos tanulásával nyelvzseninek bizonyult. Jó magaviselete jeléül egyre többet lehetett szabadon, és így egyre nagyobbra építhette fészkét elcsent tárgyaival.

Egyszer eljött az idő, és meg kellett tőle válni. Méltóan búcsúztunk el tőle, de túl sokáig nem lehettünk el „nélküle”. Hamarosan követték őt társai, akik egymás után töltöttek Kislányunk barátaiként boldog időket nálunk.

Azért én egyáltalán nem bántam, hogy a Fiunk akkor nem egy kis elefántot hozott haza…..