Tudta, hogy a húsvéti locsolkodás szokását Poncius Pilátus kezdte el?

A húsvéti locsolkodás. A mai egészséges magyar népünk még mindig úgy csinálja ezt sok kacajra, jó kedvre fakasztó népszokást, ahogy Poncius Pilátus elkezdte.

Mert nyilvánvaló, hogy a húsvéti locsolkodás szokását Poncius Pilátus indította meg, aki bírói pálcát tört az Istenember fölött, de aki csak a vakszenvedelmű írástudókra hagyta, hogy beteljék a jövendölés, maga pedig nem akarván erkölcsi felelősséget vállalni: mosta a kezeit. így esett az:

A kíváncsiság Évával született

A kíváncsiság Éva asszonnyal született. Mikor tehát híre futott Jeruzsálemben, hogy a kálvária kősírboltjából kikelt az, aki nem volt e világból való - elhengeredett a kő a koporsóról és fényözön közepette kilépett belőle a Megváltó, - a csoda hír nagy kíváncsiságot keltett. Mi igaz belőle? Csak kósza beszéd-e az? Elvégre azok az együgyű jeruzsálemi asszonyok mit tudtak abból, hogy a Megváltónak az ige hirdetéséért kellett meghalnia és az örök bűntől kelletett megváltania az emberiséget. Hogy érthessék ők meg azt a földöntúli hatalmat, mely a halál után életet ad, mely sírokat nyit és kápráztató fényben jelenik meg, azt a hatalmat, mely koporsóból kitör és eget kér, mert ő az Igazság.

Mikor tehát híre ment, hogy a keresztre feszített Jézus halottaiból föltámadt, a jeruzsálemi asszonyhad hihetetlen csodálkozása kerekedett felül és vele a kíváncsiság. Már hajnal derengésére csapatosan leözönlötték a jeruzsálemi római követségi épületet, ahol Pilátus lakott. Pilátus nagy zsinatra ébredt föl, amit kívül a kapu előtt az asszonyhad támasztott.

- Micsoda lárma ez? riadt föl. Mikor aztán felvilágosították, micsoda hírt hoztak és miben akarnának az asszonyok megbizonyosodni, Pilátus parancsot adott szolgáinak:
- Zavarjátok el az asszonynépet a kapu alól.

A római légiónak házi rendet végző parancsnoka pedig tréfás legény lehetett. Mi űzné el legjobban az összeverődött asszonysereget? Mi más, mint egy cseber hideg víz. És menten a nyakuk közé zúdíttatott vagy egy cseberrel, amire az asszonyok csuromvizesen, de valamennyien akkor hevenyészve még szörnyűbb zsinatot csapva szétrebbentek. És ezzel a húsvéti locsolkodás népszokása kezdetét vette.

Már az első keresztények éltek ezzel a szokással

Bizonyosan megőrizte a szájhagyomány, hogy már az első keresztények éltek ezzel a szokással. Ez aztán idők során sok változaton ment keresztül és elvezetett a rózsavízig. De bizony ma is az az igazi és a jókedv terjesztője, mikor különféle praktikával és örvvel, mikor nem is látja, mikor nem is várja, a kéznél levő locsoló száján kiömlik a viz s megriadt hangon zsörtölődő panasz hangzik föl érte. De nem kell azt és nem lehet azt komolyan venni. Nem viszi el azt senki szárazon. És erre illik az .a magyar példaszó: ma nekem, holnap neked.

Sok helyen az is dívik, hogy a gémeskút elé viszik a fehérnépet és a kút hideg vizéből vederszámra leöntik. Ez egy kicsit több a keleténél és nagyon sok áldozatot követelt. Amilyen nyegleségnek tartom, ha egészséges magyar ember szagos vizekkel öntözködik, - épp olyan vad, nyers dolog az is, amikor kút elébe vonszolják a szegény áldozatot. És aminő különös tempója van most március komának, bizony a hideg fürdő olyan ágyba döntőre is válhat, hogy gyász fakad utána. Mint minden dologban, ebben is az arany közép út a legjobb.

"A víz az egészség, a termékenység jelképe"

Egyébként az öntözködés, hogy a férfi a nőt, és megfordítva a nő a férfit hideg vízzel leönti és aztán jó egészséget kíván, már az indusoknál jóval előbb meg volt, míg a keresztények e jeruzsálemi asszonyokra való emlékezés gyanánt fölkapták. Az indusok szerint a víz az egészség, a termékenység jelképe, és akit az indus hideg vízzel leönt, azt kitünteti, mert szívéből a legjobb jót kívánja népe.

Hogy a kereszténység éppen húsvétkor locsolkodik, azt csak abból lehet kimagyarázni, hogy Pilátus nagyon felbosszankodott a zsinatoló asszonyokon. És elég volt a kereszténység első fordulatán szokásba hozni, sok századig és sok locsolkodó nép nem is tudva, hűségesen utána cselekszik, ezt a különben - ha kellő határok között mozog - ártatlan népszokást.

Ung társadalmi hetilap, 1913, március 23.