Sissi – Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja, Ferenc József felesége
- Írta: Háromhatár
- Közzétéve Érdekességek
Wittelsbach Erzsébet – teljes nevén: Wittelsbach Erzsébet Amália Eugénia, németül: Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach, becenevén Sissi – Ausztria császárnéja, Magyarország és Csehország királynéja, Ferenc József felesége. Apja Miksa József bajor herceg, anyja Mária Ludovika Vilma bajor hercegnő volt.
II. Miksa bajor herceg és a bajor királylány, Mária Ludovika lánya a müncheni udvartól távol nött fel. Hét testvéréhez hasonlóan Erzsébet is a konvenciókkal mit sem törödö, szabadságszeretö és rendkívül érzékeny lánnyá fejlödött. Erzsébet természetétol fogva jószívü és igazságszeretö volt.
Tizenöt éves volt, amikor anyja, aki Zsófia föhercegnö egyik növére volt, öt is magával vitte a császár nyári rezidenciájába Bad Ischlbe. Növérét, Helénát szemelték ki az ifjú Ferenc József menyasszonyának. Ferenc József azonban fiatalabbik unokahúgába, Sziszibe lett szerelmes, s anyja kezdeti tiltakozása ellenére 1854. április 24-én este 7-kor tett örök fogadalmat az Ágostonrendi templomban.
Erzsébet két kislány után 1858. augusztus 21-én világra hozta a régóta várt trónörököst, Rudolfot. Házasságukban fellépö nehézségek miatt hosszabb szünet után 1868. április 22-én jött világra a negyedik gyermek, Mária Valéria, akit magyar gyermeknek neveztek, nemcsak azért, mert Erzsébet kívánságára a budai várban született meg, hanem mert magyarul is oktatták. (328 év telt el azóta, hogy Mária Valéria személyében ismét magyar földön szülessen meg a hatalmon levő uralkodó gyermeke). A Magyarországért lelkesedö császárné és királyné Mária Valériát kedvenc nemzetének szánta ajándékul. Pontosan tíz hónappal azután született, hogy férjét, Erzsébet nagy eröfeszítései árán, magyar királlyá koronázták.
Bécsi tartózkodásának elsö napjától kezdve az ifjú császárné boldogtalannak érezte magát a merev és szigorú bécsi udvarban, melynek megtestesítöje anyósa, Zsófia volt. Házassága elsö éveiben a magányba és betegeskedésbe menekült, de miután megszületett a trónörökös, akinek nevelését nem bízták rá, nyíltan is fellázadt. 1859-ben elhagyta a császárt, valamint két kisgyermekét, és Madeirára, Korfu szigetére, majd Velencébe utazott, hogy ott egyedül lehessen. Miután 1861-ben visszatért Bécsbe, elég erös volt ahhoz, hogy keresztülvigye akaratát, mégpedig két területen: 1865-ben formális ultimátumot intézett a császárhoz, s ezzel véget vetett fia, Rudolf túl szigorú katonai nevelésének, akit ezután nagykorúságáig polgári-liberális elvek szerint neveltetett. Ez egyfajta forradalommal ért fel, melynek az volt a célja, hogy a trónörökös által képviselt jövöben az udvarnál a polgári elveket erösítse.
Férje iránta érzett vonzalmát kihasználva, az 1866-67-es magyar kiegyezés és az ezt követö budapesti koronázás alkalmával fellépett a magyarok érdekében. Ez olyan lépés volt, mely egyrészt más nemzetiségek, föleg a csehek háttérbe szorításával járt, másrészt viszont az egész birodalomban döntöen erösítette a liberális irányzatot. Erzsébet vonzalma az egykori, 1848-as forradalmárhoz és késöbbi magyar miniszterelnökhöz, Andrássy Gyula grófhoz egyik mozgatórugója volt e lépésének, amely meghatározta a dunai monarchia további sorsát. Magyarországon Erzsébet máig nagy tiszteletnek örvend.
A hatvanas években Erzsébet a világ legszebb uralkodónöjének számított. A hetvenes években a világ leghíresebb s minden bizonnyal legjobb nöi lovasa volt, amit azzal ért el, hogy évekig úgy edzett, mint egy élsportoló. A politikától a magyar koronázást követöen - tulajdonképpen kényszerüségböl - teljesen visszavonult. Amikor a köszvény lehetetlenné tette számára a lovaglást, általa oly nagyra becsült mestere, Heinrich Heine nyomdokain haladva költöként próbált hírnevet szerezni, még ha csak az utókor elött is, mivel verseit - rendelkezése értelmében - csak a XX. században publikálták.
Ezek a kísérletek is mutatják, hogy nem mint császárné, hanem mint egyéniség akart érvényesülni. Ugyanakkor kifejezik, mennyire megvetette a monarchikus államformát, melyet idejétmúlt romhalmaznak tartott. A XIX. század individualizmusát a végletekig fokozta. Császárnéi kötelességeiröl szándékosan nem akart tudomást venni, s kizárólag az önmegvalósításnak élt. Föleg szépsége segítette abban, hogy felülemelkedhessen a bécsi udvar - szemében - kicsinyes nyüzsgésén. Erzsébet ugyanakkor nagyon müvelt nö is volt. Nemcsak magyarul, de újgörögül is tökéletesen megtanult. Idös korában szinte az antik Görögország világában élt: Korfun építtetett egy kastélyt, melyet kedvenc höse, Achilleus után Achilleionnak nevezett el.
Fiának 1889-ben Mayerlingben elkövetett öngyilkossága azonban olyan sokkhatással volt rá, hogy azután többé semmiféle becsvágyat nem mutatott már. Utolsó éveit vándorló mater dolorosaként állandóan feketébe öltözve, a bécsi udvartól távol, hosszú utazásokkal töltötte, föleg Görögországban idözött. Évtizedekig tartó fogyókúrái és az ehhez társuló mozgáskényszer, amely órákig tartó gyalogtúrákra késztették, a koplalás következtében fellépö ödémához, depresszióhoz és öngyilkossági gondolatokhoz vezettek. Lucheni, az olasz anarchista, aki öt Genfben mint a gyülölt monarchista elv képviselöjét, egy reszelövel agyonszúrta, egy az életbe már belefáradt asszonyra sújtott le, aki túlélte önmagát, s már csak a halálra vágyott.
Bécsben, a kapucinusok kriptájában nyugszik.
Brigitte Hamann: Habsburg Lexikon
