Adakozott a katolikus pap, ezért feljelentették
A rendőrséggel együtt vonult ki az illetékes hivatal két munkatársa a csépai plébániára a napokban. Több lakos jelezte ugyanis a hatóságnak, hogy az atya élelmiszert adományoz az éhezőknek. Ezek a tartós élelmiszerek azonban szerintük nem „biztonságosak”.
Talán éppen azok tették a bejelentést, akiket jó szívvel segített az atya. A hatóság figyelmeztetésben részesítette Antal Andrást. A történet igencsak elgondolkodtató.

A bejelentéshez színes fényképeket is csatoltak, melyekről egyértelműen látszott, hogy akadt élelmiszer, melynek lejárt a fogyaszthatósági vagy minőségmegőrzési ideje.Az adományozott élelmiszerek ráadásul – a bejelentők szerint – azért sem biztonságosak, mert nem tudni, honnan származnak. Mivel idén ismét több alkalommal érkezett jelzés a lejárt „szavidejű” élelmiszer-adományok kiosztásáról, ezért vizsgálatot kezdeményeztek, és a helyszínre is kivonultak.A plébániai ellenőrzésen végül semmilyen élelmiszert nem találtak, de az atyának (írásban és telefonon is) felhívták a figyelmét arra, hogy az élelmiszer-adományozás uniós és nemzeti jogszabályoknak megfelelően élelmiszer-forgalmazásnak minősül.
- Írta: parokia.hu
- Kategória: Érdekességek
- Találatok: 2086















