Másnak szánt adományt lopott Mátészalkán - vádat emelt az ügyészség
- Írta: szabolcsihir
- Közzétéve Helyi hírek
A Nyíregyházi Járási Ügyészség a napokban emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a mátészalkai kórházból ellopott egy adománygyűjtő dobozt, majd az utcán talált bankkártyával napokon keresztül vásárolgatott. Az egyik pénzintézetben is megjelent, és magát a kártyatulajdonos fiának kiadva, 1,5 millió forintot akart készpénzben ugyanerről a számláról felvenni.
A bűnügy részleteiről Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője tájékoztatta a Szabolcsihírt.
A hajléktalan életmódot folytató vádlott tavaly februárban, a Mátészalkai Területi Kórház földszintjén üzemelő büfé mellett észrevett egy adománygyűjtő dobozt, és mivel abban pénz is volt, elhatározta, hogy azt megszerzi.
Amikor a büfében dolgozó pultos egy vásárló kiszolgálásával volt elfoglalva, a férfi magához vette az adományt, és azzal a kórház kijárata felé indult. Az eladó azonban észrevette a lopást, és a férfit utolérve tőle a dobozt visszavette.
Nem sokkal később a vádlott Mátészalka belvárosában az utcán talált egy bankkártyáját, amit magához vett, majd ahelyett, hogy a tulajdonosának visszaadta volna, 3 napon keresztül összesen 20 alkalommal vásárolt vele különböző élelmiszerüzletben és dohányboltban, míg a sértett a kártyát le nem tiltotta.
A sértett egyébként akkor szerzett tudomást a bankkártyája elvesztéséről, mikor egy banki ügyintéző felhívta azzal, hogy egy férfi megjelent a pénzintézet fiókjában - és magát a fiának kiadva - másfél millió forintot akar felvenni a sértett bankkártyájával arra hivatkozva, hogy ő külföldön van, és megkérte a pénzfelvételre.
Az ügyintéző a vádlott által előadottakat gyanúsnak találta, ugyanis a bankkártya tulajdonosa éppen a háziorvosa volt, és nem volt tudomása hosszabb külföldi útjáról.
Más bankkártyájának jogosulatlan használata csalásnak minősül és az okozott kártól függően akár 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.