Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Aug 21, 10:59

Átadták a megújult Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon épületeit Hodászon

A 2010 óta hivatalban lévő polgári-nemzeti kormány fejlesztésének középpontjában mindig is a vidék Magyarországa állt - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon.

hodasz2fotók: MTI/Balázs Attila

Schanda Tamás a görögkatolikus egyház fenntartásában lévő Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon csaknem 300 millió forint értékű energetikai korszerűsítésének ünnepélyes átadásán elmondta, a kabinet a mátészalkai központú választókerületben közel kétszáz fejlesztési projektet tudott támogatni a Széchenyi 2020 programon belül.

Ezek egyike volt a szociális otthon épületeinek megújítása, de a hodászi önkormányzat is huszonegy pályázatot nyert meg és kapott hazai, valamint uniós forrásból támogatást beruházásaik megvalósításához - tette hozzá.

hodasz1

Az államtitkár elmondta, a Nyíregyházi Egyházmegyéhez tartozó otthon 230, valamilyen pszichiátriai és addiktológiai problémával, illetve fogyatékkal élő embert gondoz, az ő kényelmük mellett a beruházás a nyolcvan alkalmazott munkakörülményeit is javította. Szavai szerint a régi épületeket már többször felújították, de csak a jelenlegi beruházással sikerült teljesen a 21. század követelményeinek megfelelő lakókörülményeket biztosítani.

A beruházás során elkészült a külső homlokzat, a lábazat, valamint a födém hőszigetelése, kicserélték a kültéri nyílászárókat, korszerűsítették a fűtési rendszert és napelemeket szereltek fel - sorolta a az államtitkár.

hodasz3

Az egyház a korábbi években saját forrásból több mint százmillió forintot fordított például az intézmény konyhájának felújítására, a belső korszerűsítésre, a vizesblokkok rekonstrukciójára, kápolnát építettek, illetve kialakították és gépekkel szereltek fel a foglalkoztató épületet is - hangzott el az ünnepségen.

Az eseményen Szocska A. Ábel görögkatolikus megyés püspök beszédében megköszönte a kormánynak, hogy hozzájárult az otthon átvételéhez, majd megáldotta és megszentelte az elkészült fejlesztést.

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid