Lámpás sétával köszöntötték Nyírmadán a Márton napot
- Írta: Bodnár Zsolt
- Közzétéve Helyi hírek
Hagyományteremtő céllal, 2016-ban második alkalommal szervezte meg a nyírmadai Mocorgó Gyerekház a Márton-napi sétát a város központjában. A szervezésben társként részt vett a Mi Kis Falunk Egyesület is, akik az idén egy új programot szerveztek: szépségversenyt a helyi, a városban fellelhető libák között.
A nagy számban megjelent érdeklődők a Gyerekház épületében gyülekeztek, ahol köszöntőt hallgattak megy Buza Andreától, a Gyerekház vezetőjétől, majd Tóth Istvánné ismertette a Márton-napi népszokásokat, valamint azok kialakulásának történelmi hátterét. Ezután a megjelentek hosszú sorban Márton napi lámpásokkal a kezükben sétáltak át a Művelődési Központba. A sétájuk során a madaiak a kapujukból és a üzletek előtt állva csodálták a lámpások menetét.
A Művelődési Központban forró gyümölcsteával várták a séta résztvevőit, majd a gyerekek részére bábjátékot láthattak a mocorgó anyukáktól. A felnőtteket a Gyulaházai Szivárvány Citerazenekar szórakoztatta szatmári népdalokkal. A liba szépségverseny eredményét Juha Bertalanné a Mi Kis Falunk Egyesület elnöke ismertette.
Az előadások végén lila hagymás libazsíros kenyeret, a gyerekeknek forró teát, a felnőtteknek fahéjas forralt bort kínáltak a szervezők.
A tavalyi évhez képest jóval többen jöttel el a sétánkra - mondta el Buza Andrea a Gyerekház vezetője - de ami a legfontosabb, a lámpásos sétát a gyerekek élvezték a legjobban. A Mocorgó Gyerekházban már szokás minden ünnepet programokkal emlékezetessé tenni a nyírmadai gyerekeknek.