Cigaretta gyárat számoltak fel a pénzügyi nyomozók Tuzséron
- Írta: Ügyészség
- Közzétéve Helyi hírek
A pénzügyőrök költségvetési csalás minősített esete miatt vettek őrizetbe két férfit, akik Tuzséron ipari eszközökkel cigarettát gyártottak, hogy azt külföldön értékesítsék.
A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2023 májusában cigaretta előállítására alkalmas gépet szereztek, majd annak szakemberek általi összeszerelését követően a gyártáshoz szükséges több mint 2000 kilogramm dohányt és más alapanyagokat vásároltak.
2023. év végén ukrán és belorusz személyek bevonásával, jövedéki engedély nélkül kezdték meg a cigaretta előállítását, majd az ipari módszerrel előállított dohányterméket angol szöveggel ellátott dobozokba csomagolták, és értékesítésre előkészítették.
2024. január 23-án történő elfogásukig közel fél millió cigarettát gyárttattak le, melynek
adótartalma csaknem 40 millió forint. Ugyanezen a napon a nyomozók 329 kg gyártásra előkészített fogyasztási dohányt is lefoglaltak, melyből szintén cigaretták akartak gyártani.
A főügyészség indítványozza a két férfi letartóztatását, mivel tartani lehet attól, hogy az eljárás alól kivonnák magukat, és attól is, hogy a nyomozás során még ki nem hallgatott tanúkat befolyásolnának, vagy bizonyítékokat tüntetnének el, és ezzel a nyomozás eredményességét veszélyeztetnék.
Ügyészség