Gulács község ifjúságának neveléséért és oktatásáért díjat kapott két pedagógus
- Írta: Gulács PH
- Közzétéve Helyi hírek
"Gulács község ifjúságának neveléséért és oktatásáért" díjat kapott Kozák Béláné és Dr. Méhész Józsefné gulácsi pedagógusok. Az elismeréseket Ujvári Judit Gulács polgármestere ünnepélyes keretek között adta át a beregi község évzáró rendezvényén.
Kozák Béláné, Gizike óvó néni az óvónőképző szakközépiskola elvégzése után 1976-ban került Gulács óvodájába. Munkája mellett 1983-ban felsőfokú végzettséget szerzett, és helyben alapított családot is. Folyamatosan részt vett olyan képzéseken, tanfolyamokon, amelyek az óvónői feladatok végzésnek, a gyermekekkel való foglalkozások hatékonyságának növelését szolgálták. 1989-től az óvoda vezetője lett.
Munkája során mindig az óvodás korú gyermekek harmonikus személyiség fejlődését tartotta szem előtt. Szakmailag nagy tudású, megújulásra képes vezető volt. Tapasztalatait folyamatosan átadta, megosztotta kollégáival. Aktívan szervezte, irányította az óvodai élet mindennapjait. Gyakran vállalta főiskolai hallgatók gyakorlati munkájának mentorálását, az ezzel járó feladatok koordinálását. Ötleteivel, szakmai tudásával segítséget nyújtott az intézményhez tartozó tagóvodák pedagógusai számára.
A sikeresség érdekében jó kapcsolatot ápolt az óvoda külső partnereivel, a szülőkkel, az iskolával, a települési önkormányzattal, a fenntartóval és a gyerekek fejlődését segítő, szolgáló egyéb partnerekkel.
Munkája, személyisége, a gyermekekhez, a kollégákhoz való viszonya példaértékű, a nevelőtestület és valamennyi ember számára.
Az egy munkahelyen töltött 40 éves lelkiismeretes, színvonalas szakmai, nevelő munkájával sokat jelentett a közösség számára a mindennapok munkavégzésében.
Sőt a mai napig nyugdíj mellett segíti az óvoda gyerekeinek fejlesztő munkáját, mely nagyban megkönnyíti kollégái mindennapi tevékenységét.
Nyugdíjba vonulása alkalmából Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott.
Dr. Méhész Józsefné képesítés nélküli pedagógusként került Gulács iskolájába 1977-ben. Munkája mellett 1982-ben felsőfokú végzettséget szerzett biológiai-földrajz szakos általános iskolai tanárként. Néhány év munka után családot alapított és gyermeke született. Orvos férjét követve más munkahelyre került, de 1993-ben újra intézményünk dolgozója lett.
Pályafutása alatt folyamatosan részt vett olyan képzéseken, tanfolyamokon, amelyek a pedagógusi feladok végzésének, a tanulókkal való foglalkozások hatékonyságának növelését szolgálták. Bekapcsolódott a gyermekvédelemmel összefüggő feladatok végzésébe, kapcsolatot tartott a gyermekvédelmi tevékenységet folytató szakemberekkel.
1979-től rendszeresen látott el osztályfőnöki feladatokat. Munkája során mindig az iskoláskorú gyermekek harmonikus személyiségfejlődését tartotta szem előtt. Szakmailag nagy tudású, megújulásra képes pedagógus volt. Tapasztalatit folyamatosan átadta, megosztotta kollégaival. Aktívan szervezte, irányította osztálya életének mindennapjait. Gyakran vállalta főiskolai hallgatók gyakorlati mentorálását, az ezzel járó feladatok koordinálását. Ötleteivel, szakmai tudásával segítséget nyújtott az intézmény vezetésének munkájához.
A sikeresség érdekében jó kapcsolatot ápolt az iskolába járó tanulók szüleivel, az iskola külső partnereivel.
Munkája, személyisége, a tanulókhoz, a kollégákhoz való viszonya példaértékű a nevelőtestület és valamennyi ember számára.
A 41 éves lelkiismeretes, színvonalas szakmai, nevelő-oktató munkájával pedagógus kollégái és a szülők megbecsülését egyaránt kiérdemelte. Derűlátó, pozitív hozzáállása sokat jelentett a közösség számára a minden napok munkavégzésében.
Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott nyugdíjba vonulása alkalmából.