MK NP Statik KV2 1200x150 0203

 
Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Feb 26, 22:37

Gyermekcsíny miatt menekítettek ki 40 embert Méhteleken

November 20-án délután Méhtelken, a Dózsa György utcában gázszivárgás volt, melynek következtében 40 embert kellett a lakásából átmenetileg kimenekíteni.

mehtelek

A rendőrség közveszélyokozás bűntette miatt indított eljárást, melynek során megállapították, hogy egy gyermekcsíny áll az események hátterében. Azt történt ugyanis, hogy egy ötéves kisfiú egyedül játszott az egyik családi ház udvarán, és tördelni, hajlítani kezdte a gázvezeték csövét.

Ettől a csőből szivárogni kezdett a gáz, ami erős süvítő hangot adott, a gyermek pedig megijedve beszaladt a házukba, és idősebb testvérének elmondta, hogy mi történt. A kiáramló gáz zaját és a kellemetlen szagot az utcán tartózkodó egyik felnőtt is észlelte, aki értesítette a katasztrófavédelmet.

A káresethez a csengeri önkormányzati tűzoltók vonultak ki, és a gázszivárgás miatt felszólították a környező házak lakóit, hogy hagyják el az otthonukat. Az egység ideiglenesen megszüntette a gázszivárgást és biztosítja a helyszínt, ahova várják a gázszolgáltató munkatársait – tudatta november 20-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Az eset során senki nem sérült meg és anyagi kár sem keletkezett.

A kisfiú cselekménye közveszélyokozás bűntettének minősül, azonban mivel a 14. életévét még nem töltötte be, a gyermek nem büntethető. Ez azt eredményezte, hogy a rendőrség nem folytat nyomozást az ügyben, a feljelentést el kellett utasítani – tájékoztatta a szon.hu-t dr. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője

forrás: szon.hu

 

További információ!

 

További Információ!

DAP 26 statikus mesterek 700x700px t

MK NP Statik KV3 700x700 0204

700x700 OSP

vegyeskar

CSBM P3 1200X150