Belebukott a manipulált Trump-videóba a BBC vezérigazgatója és a hírigazgatója
- Írta: szeretlekmagyarorszag.hu
- Közzétéve Hírek külföldről
Lemondott Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, valamint Deborah Turness, a csatorna hírigazgatója is, miután a BBC Panorama című műsorát azzal vádolták, hogy félrevezette a nézőket Donald Trump egyik beszédének manipulatív összevágásával, írja a Telex.

Az ügy akkor robbant ki, amikor Michael Prescott, a BBC szerkesztési elveiért felelős bizottságának korábbi tanácsadója egy belső dokumentumban bírálta a csatornát, ami a Telegraph-nak köszönhetően nyilvánosságra is került.
A kritikák szerint a Panorama egyik adásában olyan módon vágták össze Donald Trump 2021. január 6-i beszédét, ami megtévesztő lehetett.
A vágásból azonban kimaradt az a kulcsfontosságú mondat, amelyben az elnök békés és hazafias kiállásra buzdított.
„Szeretném tudatni Önökkel, hogy 20 év után úgy döntöttem, hogy elhagyom a BBC-t. Ez teljes mértékben az én döntésem” – írta lemondólevelében Tim Davie. Hozzátette: „Mint minden közintézmény, a BBC sem tökéletes, és mindig nyitottnak, átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennünk. Bár nem ez az egyetlen ok, a BBC News körüli jelenlegi vita érthető módon hozzájárult a döntésemhez. (…) Összességében a BBC jól teljesít, de voltak hibák, és főigazgatóként nekem kell vállalnom a végső felelősséget.”
Deborah Turness, a BBC News vezetője szintén a botrány miatt távozott. „A közéletben a vezetőknek teljes mértékben elszámoltathatónak kell lenniük, és ezért mondok le. Bár hibák történtek, teljesen világossá akarom tenni, hogy a BBC News intézményi elfogultságával kapcsolatos legutóbbi vádak tévesek” – közölte.
Az ügyre a brit politika is reagált. Lisa Nandy kulturális miniszter nagyon komolynak nevezte a helyzetet, és jelezte, hogy a műsorszolgáltatónak más, elfogultsággal kapcsolatos aggályokra is választ kell adnia. Az Egyesült Államokban Donald Trump és stábja választási befolyásolással vádolta meg a BBC-t.
A mostani botrány egy szélesebb vitába illeszkedik a BBC pártatlanságáról. A műsorszolgáltató nemrégiben már bocsánatkérésre kényszerült egy Gázáról szóló dokumentumfilm hibái miatt, az intézmény pedig különösen érzékeny helyzetben van a 2027-ben esedékes működési engedélyének megújítása előtt. A BBC vezetése várhatóan hétfőn hivatalos bocsánatkéréssel és magyarázattal áll a parlament kulturális bizottsága elé.



