MK 23osz konzultacio ADS 1200x150 1117
Bejelentkezés
Frissítve: 2026 Jan 12, 19:33

A román védelmi minisztérium a hivatásos katonák nyugdíjkorhatárának növelését tervezi

A hivatásos katonák és a belügyi alkalmazottak nyugdíjkorhatárának emeléséről dolgoz ki törvénytervezetet a két érintett minisztérium Romániában - jelentette be Radu Miruta, a védelmi tárcát vezető miniszterelnök-helyettes hétfőn, az Antena 3 hírtelevízióban.

roman hadsereg

A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) politikusa szerint erről Ilie Bolojan liberális miniszterelnök és a négypárti koalíciós kormány öt miniszterelnök-helyettese részvételével tartott hétfői tanácskozáson született megállapodás. A kabinet ugyanis azt tervezi, hogy jövő héten újabb deficitcsökkentő intézkedéscsomagot léptet életbe - a parlamenti vitát kiiktató - kormányzati felelősségvállalással, amely egyebek mellett a központi közigazgatásban dolgozók béralapjának 10 százalékos csökkentését irányozza elő.

"A védelmi tárca és a belügy speciális helyzetben van. Hatszáz kilométernyi közös határunk van egy háborúban álló országgal: nem tehetjük meg, hogy karcsúsítjuk a hadsereget. A védelmi, illetve a belügyminisztériumnál ma megkezdődik és jövő hétig befejeződik egy olyan törvénytervezet kidolgozása, amely növeli a nyugdíjkorhatárt. Ez a kormánykoalíció által elfogadott kompromisszum: nem csökkentjük a béreket, nem lesz létszámleépítés, de a nyugdíjkorhatár növelésével járulunk hozzá a közös (deficitcsökkentő) erőfeszítésekhez"

- magyarázta a védelmi miniszter a rendőrökre és katonákra utalva.

Hozzátette: a hatásvizsgálatok alapján dől majd el, hogy 60 vagy 55 évre emelik-e a katonák és rendőrök esetében a nyugdíjkorhatárt, amely jelenleg 48 év.

Miruta szerint a bukaresti kormány jövő heti ülésén akarja elfogadni a központi béralap 10 százalékos csökkentéséről, illetve az állami fizetés és nyugdíj halmozásának beszüntetéséről szóló törvénycsomagot, amelynek hatályba léptetése érdekében még januárban rendkívüli parlamenti ülésszakot hívnak össze, és csak azt követően véglegesítik a 2026-os esztendő állami költségvetésének tervezetét.

Románia a GDP 9,3 százalékának megfelelő költségvetési hiánnyal zárta a 2024-es évet, 2025-re pedig 8,4 százalékos hiánycélban állapodott meg az Európai Bizottsággal, idén pedig 6,5 százalékos deficitre számítanak az elemzők.

Ilie Bolojan miniszterelnök korábban azt mondta: Románia eladósodása tarthatatlan méreteket öltött, és az ország gyakorlatilag hitelből fedezi a közalkalmazotti béreket, ugyanis mintegy 30 milliárd eurónyi hitelt vesz fel évente, ami nagyságrendileg megfelel annak a kiadásnak, amelyet a közalkalmazottak bérezésére fordítanak.

 

További információ!

 

CSBM P3 1200X150