Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Nov 14, 14:20

Forgalommal szemben haladt az M3-ason az ittas kamionsofőr, Vaja térségében fogták meg a rendőrök

  • Közzétéve Kék hírek

A rendőrségre 2021. november 19-én hajnalban érkezett bejelentés, mely szerint az M3-as autópálya szabolcs megyei szakaszán egy kamion a forgalommal szemben Budapest irányába közlekedik.

k 26

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának munkatársai a balesetveszélyesen közlekedő kamiont Vaja térségében megállították, igazoltatták a sofőrt és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

A tehergépkocsit vezető férfi elmondta, hogy miután túlhajtott a Mátészalka irányába vezető kijáraton, úgy döntött, hogy megfordul az autópályán és visszamegy. A rendőrök azt is megállapították, hogy a járművezető a megfordulás közben az utat szegélyező szalagkorlátot is megrongálta.

N3334081

A rendőrök a 46 éves román állampolgárságú sofőr vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, a Mátészalkai Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben közúti veszélyeztetés bűntett, valamint ittas járművezetés bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

N3334102

 

További információ!

 

MK OSP statik ADS 700x700 0801

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid