Bukott egy encsencsi díler
- Írta: police.hu
- Közzétéve Kék hírek
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya, a Mélységi Ellenőrzési Osztály és a Nyírbátori Rendőrkapitányság munkatársai összehangolt akció keretében új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt a napokban fogtak el egy encsencsi lakost.
A 39 éves férfi anyagi haszonszerzés céljából rendszeresen kristály néven ismert új pszichoaktív anyagot árusított a lakóhelyén, illetve a környező településeken.
A nyomozók a férfi autójából és a hozzá köthető ingatlanban tartott kutatáskor kábítószergyanús fehér port, a kiméréshez és a csomagoláshoz szükséges eszközöket, mobiltelefont és több mint 4,5 millió forintot értékben arany ékszereket foglaltak le.
A rendőrök előállították a férfit a kapitányságra, gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. Az akció során több fogyasztót is elszámoltattak, akik ellen szintén eljárás indult.
A kristály, más néven metamfetamin pszichoaktív szer, fehér, kristályos szerkezetéről kapta a nevét. Fogyasztása erős pszichikai függőséget vált ki, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz. A feketepiacon olcsó, szintetikus kábítószerként tartják számon, amely gyakran szennyezett más drogokkal, és az egyik legártalmasabb partidrog.