Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jul 10, 21:11

Édesapját szúrta meg a nyíregyházi férfi - a társával Budapesten fogták el

  • Közzétéve Kék hírek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást M. László 24 éves, valamint B. Zsolt 52 éves nyíregyházi lakosok ellen.

img 7563

A nyomozás adatai szerint a 24 éves férfi 2020. május 22-én este Nyíregyházán, az orosi városrészben lévő otthonukban szóváltást követően bántalmazta édesapját, majd az 52 éves társával együtt ruhaneműkkel megkötözték. Ezt követően M. László kést ragadt és megszúrta a 61 éves hozzátartozóját, majd tovább bántalmazták és megöléssel fenyegették.

Ezután a sértettre zárták az ajtót, kimentek a Nyíregyházi Vasútállomásra, ahol felszálltak egy Budapest irányába tartó vonatra, hogy Ausztriába szökjenek. A feltételezett elkövetőket a szabolcsi nyomozók jelzésére 2020. május 23-án a fővárosban a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogták.

A bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfiakat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A 61 éves férfit életveszélyes sérülésekkel a mentőszolgálat munkatársai a kórházba szállították.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

IMG 7521 0

IMG 7530IMG 7548 0

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid