Nézői szavazatok alapján Iványi Gábor lett az RTL Híradó Év embere 2021-ben
- Írta: RTL Klub
- Közzétéve Országos hírek
A metodista lelkész mélyen meghatódott az elismeréstől, amely szerinte nem csak az övé, hanem azé a csaknem ezer emberé, akikkel együtt dolgozik.
Meg vagyok mélyen hatva. Köszönöm szépen. Talán nem vagyok annyira hozzászokva, hogy az embereknek annyira fontos az, amit csinálok. Illetve amit Jézus mondott hajdan, hogy nincs próféta tisztesség nélkül, csak a maga hazájában. Ezt abszolút megtapasztalom– fogalmazott.
Iványi Gábor több mint 50 éve segít a rászorulóknak. Hajléktalanszállót, óvodát, iskolát, átmeneti otthont és kórházat is működtet az általa alapított Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. Ezzel 30-40 ezer embernek segítenek hosszabb-rövidebb távon. A lelkész azt mondta az RTL Híradónak, hogy bár a legtöbben az ő arcához kötik a segítő tevékenységeket, de ezeket nem egyedül végzi, hanem csaknem ezer munkatársával együtt.
Úgy tekintek magára a díjra, hogy az nem az enyém hanem mindannyiunké. Ugyanakkor felemelő érzés az is, hogy egy nagyon komoly, igazi versenytársakból álló közösségben lehetett ezt a sikert elérni – mondta a lelkész.
Miközben másokon próbálnak segíteni, az elmúlt tíz évben egyre nehezebb helyzetbe kerültek, több kormányzati intézkedés is sújtotta őket, emiatt a fennmaradásuk is veszélyben van. Ahhoz, hogy a munkájukat végezni tudják, hónapról-hónapra adományokra van szükségük.
Iványi Gábor szerint szabad emberként fontos a remény életben tartása, ezért vannak ügyek, amikor nem szabad hallgatni. Elmúlt 70 éves, de nem fáradt. Az egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy példát mutasson a következő generációknak.