Októberben tartják a reformáció hónapját
- Írta: mti
- Közzétéve Országos hírek
Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul.
A MEÖT MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a központi nyitó ünnepséget szerda este fél hatkor tartják a Kálvin téri református templomban. Az istentiszteleten igét hirdet Barna Sándor tiszáninneni református püspök, a liturgiában részt vesznek a tagegyházak főpásztorai.
A rendezvénysorozat idei mottója a Zsoltárok könyvéből vett idézet: "Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk."
A programsorozat kiemelt rendezvénye a reformációi gálaest a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban október 19-én. A gálaesten Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittudományi karának tanszékvezetője tart előadást Reformáció katolikus szemmel címmel. Az ünnepség keretében átadják a Protestáns Újságírók Szövetsége kitüntetését, a Ráth Mátyás-díjat.
A központi programok között szerepel még az október 4-i területi női találkozó, amelyet idén az Tatai Református Gyülekezetben tartanak, témája pedig a gondviselés aspektusai lesz. Október 12-én Pécsett, a Pécs-Kertvárosi Református Egyházközség templomában rendeznek ökumenikus missziói napot. Október 26-án reformációi istentisztelet lesz a Rákoscsabai Baptista Gyülekezetnél, amelyen Khaled A. László metodista szuperintendens hirdet igét.
A reformáció hónapját lezáró hagyományos megemlékezést október 31-én a Reformációi Emlékparkban Budapesten, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán rendezik meg, ahol beszédet mond Pataky Albert pünkösdi lelkész.
A reformáció emléknapját október 31-én arra emlékezve tartják, hogy Martin Luther német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben ezen a napon szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. A Luther vezette új irányzat lett az evangélikus, míg a Jean Calvin genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.
Az 1943-ban alakult MEÖT a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának magyarországi szervezete, és társult tagja az Európai Egyházak Konferenciájának is, amelyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában. A szervezetnek 11 tagegyháza van, több felekezet pedig - köztük a Magyar Katolikus Egyház - együttműködő státussal vesz részt a munkában.