Bejelentkezés
Frissítve: 2025 Jul 13, 14:25

Kétezer kilogramm mézet kaptak egészségügyi dolgozók

Kétezer kilogramm mézet adott az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, valamint a Szent László és Korányi Kórház egészségügyi dolgozóinak az önkéntességet és adományozást koordináló kormányzati akciócsoport, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és az Agrármarketing Centrum (AMC).

mézMTI/Szigetváry Zsolt

Az akciócsoport szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a méz átadásakor Bross Péter, az OMME elnöke azt hangsúlyozta, hogy a mézfogyasztás fontos szerepet játszik az immunrendszer erősítésében, majd a magyar méhészek nevében megköszönte az egészségügyi dolgozók munkáját.

Révész Máriusz, az akciócsoport vezetője úgy fogalmazott: az emberek felismerték, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és olyan társadalmi összefogás jött létre, amelynek során "mindenki a bajba jutott honfitársaink segítségére siet, illetve támogatja azokat, akik a járvány elleni védekezés első sorában teljesítenek szolgálatot."

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy ilyen módon hozzájárulhatnak a járvány elleni küzdelemhez, és támogathatják a frontvonalban dolgozókat - olvasható a közleményben.

-MTI-

 

További információ!

 

Helyi reklám, kattintson a képre!!
Már Sushi is kapható az Európai-Kínai ételek éttermében
Vásárosnaményban a Rákóczi park oldalában
a Polgármesteri Hivatallal szemben! 

szusid